21 férfit tesz tanúságot a Szent József-év alkalmából

Férjek és családapák tanúságtételét hozza élénk a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség. Hogyan és miért? Írásunkban erre adunk választ: Ferenc pápa Atyai szívvel kezdetű apostoli levelében meghirdette a Szent József-évet, a 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig terjedő időszakban. Ebbe kapcsolódik be a lelkészség azzal, hogy az elkövetkezendő időszakban fókuszba helyezi a férfiak – különösképpen férjek és családapák – szerepét, amelyek példaként szolgálhatnak az ifjúság előtt.  A Lelkészség kiemelt célja, hogy kísérje a fiatalokat a felelős felnőtté válás útján, ezért elhatároztuk, hogy 2021-ben 21 férjet vagy családapát kérdezünk meg arról, hogy a mindennapokban, hogyan segíti a családját a hitbeli növekedés …

21 férfit tesz tanúságot a Szent József-év alkalmából Tovább

Várunk minden vasárnap 19:30-tól a lelkészség szentmiséjére!

2021.  április 18-tól ismét örömmel várunk a lelkészség szentmiséjére a Megtestesülés Plébániára! Tartsatok velünk az offline térben, ha tehetitek, vasárnaponként 19:30-tól. A szentmiséken közösen imádkozunk ez egészségügyben dolgozókért, saját szándékaitokért, és azokért, akik egyelőre nem tudnak velünk lenni személyesen!

Várunk minden vasárnap 19:30-tól a lelkészség szentmiséjére! Tovább

Böjti lényegre törő – három péntek, három gondolat Törő András atyától

A nagyböjt elkövetkezendő három péntekén – három gondolat erejéig – arra hívunk meg, hogy elmélyítsük az eddigi böjti készületünket vagy, ha eddig felszínes volt a figyelmünk, akkor megerősítsük azt. Három lényegi dologra fogunk fókuszálni, és ezeken a lényegre törő gondolatokon keresztül vizsgáljuk meg önmagunkat, saját hozzáállásunkat az élethez. Tarts velünk péntek délutánonként három órakor a lelkészség Facebook oldalán! Első alkalommal a következő kérdéseket vizsgáljuk: Isten hangja halk, de erőteljes. Te meghallod a zajos világban? Tudsz különbséget tenni a korlátlan isteni szeretet és a korlátozott emberi kifejezések hangjai között? Milyen biztos jelei vannak annak, hogy távol vagy az Istentől? A sodródás …

Böjti lényegre törő – három péntek, három gondolat Törő András atyától Tovább

Nagyböjti készületre hívunk!

Gyakran túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a bennünket körülvevő tárgyaknak, még gyakrabban pedig észre sem vesszük ezeket, és elfelejtjük, milyen ajándékot hordoznak magukban. Ebben a böjti időszakban arra hívunk meg, hogy kiélesítsd a figyelmedet, lélekkel és tudattal szemléld és használd a tárgyakat. Miben segít ez? Abban, hogy egyre jobban jelen légy, és imádságban tudd élni a mindennapi élet mozzanatait. Ha sikerül minden apró mozdulatban megélni a Krisztussal való élő kapcsolatot, akkor nem bénít meg a világ, nem hajszol az elégedetlenség, nem bolondít meg az irigység, nem kínoz az érdektelenség, a feszültségeket pedig felváltja a kitörő öröm. Tarts velünk az elkövetkezendő hetekben, …

Nagyböjti készületre hívunk! Tovább

Online segítség

Érdekelnek az online felületek és lelki tartalmak? Talán a hétköznapjaid vezetésében is segít egy-egy napindító üzenet vagy gondolatébresztő kép? Vagy örömmel hallgatsz meg, olvasol végig egy-egy nagyobb lélegzetvételű elmélkedést? Ha így van, tudnál-e most segíteni nekünk, hogy milyen formában és mit követsz szívesen? Készítettünk egy rövid felmérést, hogy lássuk, a későbbiekben mivel szolgáljunk neked! Ha van 6-7 perced, vagy egy kávészünetnyi időd, akkor örömmel várjuk a válaszod! Talán az sem baj, ha te is jobban megismered önmagad és online szokásid, amelyen eddig lehet el sem gondolkodtál! A kérdőív kitöltéséért kattints a képre! Hálásan köszönjük! Áldott napokat kívánunk!  

Online segítség Tovább

Kézzel fogható gondoskodás

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium fiataljai különleges módon kapcsolódtak be a jelenlegi hétköznapok kihívásainak teendőibe, egyben a karácsonyi ünnepi készületbe. A készület, az adventi várakozás szerves része, hogy felülvizsgáljuk önmagunkat, rendet teremtünk adott életállapotunkban, miközben Istent és embertársainkat is az együtt haladás fókuszába helyezzük. Az embertársainkról való gondoskodás kézzel fogható jeleninek voltak tanúi advent utolsó napjaiban azok az egyetemista fiatalok, akik saját készítésű mézeskaláccsal ajándékozták meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának gyermekgyógyászatán dolgozókat. A kezdeményezés bölcsője egy debreceni étterem, a Paparazzi Kitchen & Bar, akik a koronavírus járvány időszakában igyekeznek szebbé, gördülékenyebbé …

Kézzel fogható gondoskodás Tovább

Ébredj, ember, mély álmodból!

Egyetemista fiatalok zenei szolgálatával kezdődnek az adventi időszak szerda reggelei a debreceni Megtestesülés Plébánián. A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a járványügyi helyzetben is igyekszik felismerni a lehetőséget arra, hogy a fiatalokkal élő kapcsolatban legyen, és lelki tartalommal töltse meg a mindennapjaikat, különösen figyelemmel az adventi készületre. A hajnali szentmisék olyan találkozási pontok, amelyek alkalmat adnak arra, hogy a fizikai távolságtartás közben a lelkek átöleljék egymást. Különleges hangulatú reggelek ezek, amelyek során az ifjúsági énekek örömtelisége ad lendületet a nap további teendőihez. Ezt a lendületet erősítette meg Törő András, egyetemi lelkész a mai reggelen, aki elmélkedésében arról beszélt, hogyan reagál …

Ébredj, ember, mély álmodból! Tovább

Adventi készület: tarts velünk minden nap!

A céljaink megalkotása, a döntéseink hozatala, Isten gondviselésének felismerése, és a hálaadás: ezek olyan lépések, amelyekből nem zárhatjuk ki a krisztusi magatartást. Ebben az adventi időszakban, ezekre az életállomásokra fókuszálva, különböző eszközökön keresztül szeretnénk megszólítani benneteket, pontosabban hozzásegíteni ahhoz, hogy meghalljuk Isten hangját. Minden nap más üzenettel jelentkezünk: hétfőn útravalókkal, amelyeket magunkkal hordozhatunk az adventi készületben, kedden jó tanácsokkal a mindennapjaink vezetéséhez, szerdán lelki kihívással, amely kiszakít a hétköznapokból, és segít felülvizsgálni a napi rutint, csütörtökön józanító gondolatokkal, amelyek kimozdítanak a kényelmes észjárásból, pénteken a Szentírásból hozunk üzenetet, szombaton pedig mindezt igyekszünk tettekre váltani, hogy mások boldogságát is felelősséggel viseljük. …

Adventi készület: tarts velünk minden nap! Tovább

Hogyan tovább?

Szeretettel hirdetjük a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség működésének fontosabb állomásait a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel: A szerda esti állandó találkozásaink, illetve tervezett programjaink egyelőre elmaradnak. Az elkövetkezendő időszakban  lehetőséget biztosítunk online találkozásokra, lelkivezetésre! Az online beszélgetésekkel kapcsolatos további információkért kattints IDE! Keressetek bennünket bátran! Törő András atya, római katolikus egyetemi lelkész vasárnaponként 18 órától mutat be szentmisét a Megtestesülés Plébánián, ahová szeretettel és örömmel hívunk mindenkit! A szentmiséken különösképpen imádkozunk az egyetemistákért és az egyetemi polgárok mindennapi kihívásaiért. Kérjük, hogy a szentmisén a járványügyi szabályok betartásával ünnepeljük a szent találkozást! Oldalunkon számos lelki tartalommal várunk benneteket! Kövessetek minket! …

Hogyan tovább? Tovább

Egyházmegyénk ifjúsága: a tevékeny szeretet tanúi

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hajdúszoboszlói fiataljai olyan összefogásról tettek tanúságot, melyben célul tűzték ki, hogy a feltétel nélküli segítségben megtapasztalják és megtapasztaltassák önmaguk, társuk és az Isten iránti szeretet kifejeződését. Olyan kihívást vállaltak a 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés bátorítására, amelynek keretében egy hajdúszoboszlói idősotthon lakói számára sütöttek, méghozzá 300 db muffint. Miért ezt a tevékenységet választották? Munkájuk három szentírási üzenet köré épült: 1. „aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25) 2. „nincs rosszabb annál, aki magához is irigy” (Sir 14,6) 3. „bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek” (Kol 3,23) Ezek a szentírási útravalók arra …

Egyházmegyénk ifjúsága: a tevékeny szeretet tanúi Tovább