Egyházmegyénk ifjúsága: a tevékeny szeretet tanúi

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hajdúszoboszlói fiataljai olyan összefogásról tettek tanúságot, melyben célul tűzték ki, hogy a feltétel nélküli segítségben megtapasztalják és megtapasztaltassák önmaguk, társuk és az Isten iránti szeretet kifejeződését. Olyan kihívást vállaltak a 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés bátorítására, amelynek keretében egy hajdúszoboszlói idősotthon lakói számára sütöttek, méghozzá 300 db muffint. Miért ezt a tevékenységet választották? Munkájuk három szentírási üzenet köré épült:

1. „aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25)

2. „nincs rosszabb annál, aki magához is irigy” (Sir 14,6)

3. „bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek” (Kol 3,23)

Ezek a szentírási útravalók arra hívnak meg bennünket, hogy a cselekvő szeretet kibontakoztatása önmagunkkal, társunkkal és Istennel való kapcsolatunkban nélkülözhetetlen állomás ahhoz, hogy érezzük az élet valóságízét. Palánki Ferenc megyéspüspök ebben erősíti egyházmegyénk fiataljait: 

„A szolgálatra való készség, a felelős életre való nevelés az ifjúságpasztoráció alapvető célja, amely a szeretet tevékeny oldalából fakad.”

A hajdúszoboszlói fiatalok videó formájában örökítették meg a tevékeny szeretet ajándékait és örömeit. Lássuk, hogyan tették mindezt! A videóért kattints IDE!

Egyházmegyénk számos további helyen csatlakozott a kezdeményezéshez, ahol hálás szívvel tapasztaltuk meg az együttmozdulás erejét, illetve azt, hogy ezeknek a jó tevékenységeknek embert formáló erejük van. A fiatalok azáltal, hogy egyénileg vagy közösségben, osztály- vagy iskolaszinten kompromisszum nélkül csatlakoztak a kihíváshoz, tanúságot tettek egyházhoz való tartozásukról, a krisztusi magatartásról, a tevékeny testvéri szeretetről, és nem utolsó sorban a keresztény „életstílus” örömteliségről. Köszönjük nektek a bátorságot és a példamutatást! Számítunk rátok és számíthattok ránk életetek nem csak hetvenkét, hanem minden órájában! Isten áldjon benneteket!

A jó cselekedetekről érkezett képek teljes egészében megtekinthetőek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodájának Facebook oldalán, illetve további élményekről számolunk be egyházmegyénk honlapján.