Március 24.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp …

Március 24.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Találkozás. Beszélgetés. Jó hangulat.

Március 26-án 19:00-kor várjuk az egyetemistákat a Szent László Szakkollégiumban, ahol egy közös találkozásra, beszélgetésre hívunk mindennapi és nem mindennapi témákban! Töltsük meg együtt tartalommal a hétköznapokat! Az estéhez bármikor be lehet csatlakozni! A később érkezőket is örömmel látjuk! A kapunál bátran csengessetek vagy hívjatok bennünket ezen a telefonszámon: +36 30 998 1425. Gyertek! Várunk benneteket!

Találkozás. Beszélgetés. Jó hangulat. Tovább

Mennyi olyan ajándék van az életünkben, amelyeket teljesen természetesnek veszünk?

Mennyi olyan ajándék van az életünkben, amelyeket teljesen természetesnek veszünk? Nyilvánvaló, hogy élünk. Nyilvánvaló, hogy itt élünk. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülményeink vannak. Az is teljesen kézenfekvő, hogy ilyen szintű európai életet élünk. Ezért arra hívunk ezen a héten is benneteket, hogy nyissuk ki a szemünket, csodálkozzunk rá életük ajándékaira, és jó cselekedeteken keresztül mozduljunk ki a kényelemből, figyeljünk az önismeretre és az Isten-kapcsolat mélyebb megélésére! Három tipp erre a hétre, hogy megéljük a hétköznapok valóságát, Isten jelenlétét az apró tettekben és pillanatokban: Jövőhéten ismét jelentkezünk!

Mennyi olyan ajándék van az életünkben, amelyeket teljesen természetesnek veszünk? Tovább

Vasárnap este? Találkozás, szentmise, Dalárda.

2019 márciusától minden vasárnap 19:30-tól szentmisére hívjuk (nem csak) az egyetemistákat a Megtestesülés Templomba! Örömmel hirdetjük, hogy március 24-én a zenei szolgálatot a Dalárda együttes vezeti. A Dalárda a Szent Anna Székesegyház családos énekes közössége. A társulat magját néhány keresztény család alkotja, akiknek ismeretsége és barátsága még gyerekként kezdődött és igazi közösséggé nemesedett. A Dalárda példaértékű, generációkat összekovácsoló, lendületes és vidám közösségének hangja már Ferenc pápa fülébe is eljutott: 2018 őszén Palánki Ferenc püspök atya az együttes egyik albumát ajándékozta Ferenc pápának. forrás: dnyem.hu Várunk mindenkit szeretettel vasárnap este!  

Vasárnap este? Találkozás, szentmise, Dalárda. Tovább

Fides et Ratio – Hit és Értelem konferencia

Második alkalommal szervezik meg a Fides et Ratio – Hit és Értelem multidiszciplináris konferenciát 2019. április 13-án a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban (4028 Debrecen, Simonyi út 38.). A hit és a tudomány nem ellenségei egymásnak. Isten megadta azt a szabadságot, hogy a tudomány szemüvegén keresztül megláthassuk az Általa alkotott világmindenség aprólékos részleteit és megismerhessük a minket körülvevő világ legbonyolultabb összefüggéseit.  Ezen szellemben várnak minden érdeklődőt, és azon előadók jelentkezését, akik elkötelezettek a tudományos kutatásaik bemutatására vallási közegben. A konferencia célja, hogy a különböző szakterületekről érkezett előadók bemutassák korábbi vagy aktuális kutatási témájukat. A konferencia mindenki számára nyitott, a részvétel …

Fides et Ratio – Hit és Értelem konferencia Tovább

Programváltozás!

Ma este várunk szeretettel a Szent László Szakkollégiumban, ahol a megszokott program helyett a következőre számíthattok: 19:00 vesperás a kápolnában 19:45 beszélgetés és gyakorlati képzés a tanulásmódszertan témájában A esti találkozó programját Orbán Balázs, a DEMEK munkatársa vezeti. A képzés célja a felsőoktatásban szükséges képességek fejlesztése és megszerzése, melynek gyakorlati oldalát domborítjuk ki. A mai óra konkrétabb témája az olvasástechnika és a szövegátszerkesztés. Találkozzunk minél többen!

Programváltozás! Tovább

Március 17.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Míg Jézus imádkozott, arca teljesen megváltozott. Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, …

Március 17.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Találkozzunk kedd esténként!

Március 19-én, kedden ismét várjuk az egyetemistákat a Szent László Szakkollégiumba. 19 órakor közös szentmisével kezdünk a kápolnában, majd kötetlen beszélgetéssel folytatjuk a hit és a fiatalok életének mindennapi és nem mindennapi kérdéseivel kapcsolatban! A múltheti alkalomról ebben a bejegyzésünkben olvashattok: Isten eltalál, provokál és felszólít! Az estéhez bármikor be lehet csatlakozni! A később érkezőket is örömmel látjuk! A kapunál bátran csengessetek vagy hívjatok bennünket ezen a telefonszámon: +36 30 998 1425. Gyertek! Várunk benneteket!

Találkozzunk kedd esténként! Tovább

Krisztus feloldja bennünk a kudarcok feszültségét!

Elindultunk a nagyböjt útján, és lehet, hogy már túl vagyunk az első csalódásokon, az első fogadalmainkon, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy azt terveztük. Újra és újra megéljük a gyengeségeket, a kísértéseket. De Krisztus ezt a feszültséget is feloldja bennünk és megerősíti a mindennapjainkat. Ezzel a lelkülettel szólítunk meg benneteket nagyböjt második vasárnapján, és hívunk titeket a jó cselekedetekre, a kimozdulásra a kényelemből, az önismeretre és az Isten-kapcsolat mélyebb megélésére! Íme újabb három tipp erre a hétre, hogy neki feszüljünk és ismét felfedezzük a hétköznapok valóságát, Isten jelenlétét az apró tettekben és pillanatokban: Jövőhéten ismét folytatjuk!

Krisztus feloldja bennünk a kudarcok feszültségét! Tovább

Isten mindenkinek akkora keresztet ad, amekkorát hordozni tud?

Fiatalok keresztútjára várjuk az egyetemistákat március 22-én, a 18 órai szentmisét követően a Megtestesülés Templomba! Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja. Mielőtt elküldte volna, mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette. Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se legyen nehezebb a kelleténél. Azután megáldotta szent nevével, …

Isten mindenkinek akkora keresztet ad, amekkorát hordozni tud? Tovább