Tanúságot tenni a férj szerepéről, az apaságról egy különösen nehezen megfogalmazható mozzanat, hiszen sokszor érezhetjük, hogy nem tudunk elég jók lenni, főleg igazán jó gyakorlatokat, sarkalatos pontokat megosztani róla. Családapaként természetesen szívből foglalkoztat a feleségem, a gyerekeim testi és lelki egészsége, de apai hivatásom arra is rádöbbentett, hogy egyedül a példamutatás az, amely segítheti a családom tagjait a boldogabb földi élet, valamint az üdvösebb túlvilági élet felé.
Persze, ez a példamutatás sem könnyű terep, hiszen akármennyire is igyekszünk a hétköznapi gyarlóságainkat elrejteni, a gyermekek és főleg ők, kitűnő érzékkel látják meg rajtunk a bukdácsolásokat, az elesettségünket.
Ekkor éljük meg igazán, hogy nem marad más hátra, mint a szégyenérzetből fakadó alázat és az ima, azaz a teljes Jézus Krisztusra hagyatkozás. Hiszem azonban, hogy ebben is vezeti, tanítja a családunkat a Gondviselő, miközben elmélyíti bennünk a hiteles példamutatás ajándékát.
A mindennapokban igyekszünk imádkozni a gyermekekkel, igyekszünk a templomba járást természetessé tenni és a lelki, hitbéli értékekről természetesen beszélgetni velük. Fogékonyak rá, érdeklődnek iránta és ez jó érzéssel tölt el. A tapasztalatom tehát az, hogy a jó cselekedetek, az ima és a türelmes Istenre hagyatkozás az, ami segítheti mind a gyermekek, mind a szülők lelki életét és boldogulását.
Kollár László