Azért vagyok, hogy másoknak jó legyen!

Nem, nem és nem! – ezzel a felütéssel indította elmélkedését Markovics Balázs atya, aki május 5-én, vasárnap este egyetemisták és fiatalok számára mutatott be szentmisét a Megtestesülés templomban.

Mire gondolt? A nemet mondások sorozatával arra hívta fel a figyelmet, hogy egyszerre jelenik meg életünkben az emberi nem és Istennek az igenje. Ezzel a két pólussal világított rá életünknek azon helyzeteire, amelyeket csak egy szemszögből vagyunk hajlandóak vizsgálni: gyakran élünk a „majd, amit én elgondolok” és a „majd én tudom” vezérelte felfogással. Ezzel a felfogással párhuzamban azonban Isten megváltó műve is működik. Figyelünk-e Isten igenjére? Találkozik-e az emberi nem és a megváltó igen párhuzamosa a végtelenben? Engedjük-e, hogy Isten felülírja a terveinket? Merünk-e igent mondani akkor, amikor Isten terve belép a hétköznapjainkba? A találkozáshoz szükség van a szeretet feltétel nélküli szintjére: arra, hogy megtanuljunk elvárások nélkül szeretni. Ezzel a szeretettel tudjuk a nemeket igenekké formálni.

Balázs atya Túrmezei Erzsébet A harmadik c. versével zárta az elmélkedését:

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

 

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

 

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

 

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

A szentmisén elhangzott elmélkedést itt hallhatjátok: