DebrecenBE LÉPŐK

Nyíregyházáról, Miskolcról, Eger környékéről és a határon túlról is érkeztek fiatalok abba a táborba, amelyet a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezett 2019. augusztus 18-22. között a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban leendő és jelenlegi egyetemi hallgatók számára. Miért kapta a „Belépő” elnevezést a tábor? Egyrészt belépő a fiatalok számára az egyetemre, egy új életszakaszba, egy új közösségbe, egy új döntéssorozatba. Másrészt belépő Isten számára a hétköznapokba, abba a dinamikusan fejlődő valóságba, amely egy fiatal életét jellemzi, ahol jelen akar lenni az Isten. A tábori program ívét három témakör vezette: „Belépő a közösségbe”, amelyben a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi …

DebrecenBE LÉPŐK Tovább

Családi életre nevelés kurzus az egyetemen!

Családi életre nevelés címmel indít szabadon választható tárgyat a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség! A tárgy célja, hogy körüljárja a család fogalmát, mint hétköznapi szereplő és értéket teremtő erő. A kurzus folyamán olyan élethelyzetekre és tudományos szempontokra (vallási, szociológiai, pszichológiai, néprajzi) világítunk rá, amely átfogó képet ad a családhoz való tartozásról (pl.: identitáskeresés, minőségi idő és jelenlét), a családi élet megalapozásáról (pl.: párválasztás, házasság), illetve a családi élet szerepéről, dinamikájáról, a közösségi élet ajándékairól és kríziseiről. A tárgy keretében interaktív előadásokra, beszélgetésekre, élményekre és együtt gondolkodásra, a félévvégi vizsgaalkalomkor pedig ezen tapasztalatok megosztására hívunk. További információk: Tárgy oktatója: Törő András, …

Családi életre nevelés kurzus az egyetemen! Tovább

Augusztus 11.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr! Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok …

Augusztus 11.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Július 28.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus imádkozni tanítja apostolait. Az állhatatos imádság meghallgatást nyer. Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem …

Július 28.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Július 21.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Mária a jobbik részt választja. Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42 A szentmisén elhangzott …

Július 21.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

„Az egyháznak mindenhol helye van!”

A Szólj Be a Papnak! egy olyan felekezeteken átívelő kezdeményezés, amely alkalmat ad az egyházakkal való kötetlen találkozásra, hogy felismerjük a keresztény hit életszerűségét, a krisztusi szemlélet értékét és ajándékait. Ilyen kötetlen találkozásra hívta a 2019-es Campus fesztivál résztvevőit a Szólj Be a Papnak! csapata, ahol többek között Törő András atya várta az érdeklődőket, beszélgetni, kérdezni vágyókat. Ő vajon hogyan vélekedik erről „fesztivál misszióról”? „A fesztiválon való részvétellel azt célozzuk meg, hogy az egyház a saját megszokott keretein kívül is jelen legyen. Ferenc pápa mindig hangsúlyozza, hogy ki kell lépni a perifériákra. A fesztivál is egyfajta periféria, olyan értelemben, hogy …

„Az egyháznak mindenhol helye van!” Tovább

Július 14.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből A főparancs: a szeretet parancsa. Minden ember felebarátom! Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember …

Július 14.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

BELÉPŐ az életre!

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség tábort szervez a Debreceni Egyetem leendő és jelenlegi hallgatói számára, melynek célja a lelki hangolódás az egyetemista mindennapokra. Időpont: 2019. augusztus 18-22. Helyszín: Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium (4028 Debrecen, Simonyi út 38.) Jelentkezés augusztus 11-ig: delelkes.dnyem.hu/belepo/jelentkezes/ Elérhetőség: delelkes@dnyem.hu Mi az egyetemi lelkészség feladata? Újra és újra megtalálni azokat a mozzanatokat és területeket, ahol be lehet lépni abba a dinamikusan fejlődő valóságba, amely egy fiatal életét jellemzi, ahol jelen akar lenni az Isten. Megtalálni, felfedezni és megélni a jelenlétet. A Belépő tábor erre a jelenlétre, ezekre a mindennapi és nem mindennapi helyzetekre ad választ. …

BELÉPŐ az életre! Tovább

Ha Debreceni Egyetem, akkor Szent László Szakkollégium

Debreceni Egyetem, hivatás, szakma, közösség és hit. Mi a közös ezekben az értékekben? A válasz a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium. A fiúk számára fenntartott kollégium a hit és a tudomány közös nevezőjeként működik Debrecen városában, és szeptembertől ismét várja azokat az egyetemi hallgatókat, akik mindennapi találkozások és élmények révén szeretnék tartalommal megtölteni az egyetemi éveket, hogy a felsőoktatásban megélt időszak ne csak elteljen, hanem megteljen! Megteljen azokkal az értékekkel, amelyek a kollégium alappillérei: a közösség ereje, a szakmaiság fontossága és a keresztény hitben való növekedés. Az intézmény éppen ezért szorosan együttműködik a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészséggel, amelynek feladata, …

Ha Debreceni Egyetem, akkor Szent László Szakkollégium Tovább

Július 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus munkásokat hív aratásába, és hatalmat ad nekik az evangélium hirdetésére. Aki befogadja őket, Isten békéjét kapja jutalmul. Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia …

Július 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább