Hogyan tudja az ember megkülönböztetni a jót és a rosszat? Hogyan lehet jól dönteni a krízisekben, az embert megpróbáló határhelyzetekben? Életünknek ezen lelket, tudást, pszichét igénybe vevő területeit öleli fel az erkölcsteológia, amelynek alapja az Egyház tanítása. Olyan gyakorlati tudomány ez, amely arra világít rá, mit és hogyan tegyünk úgy, hogy közben a vallás aktivizáló részeként működik életünknek. Kocsis Dániel atya gondolatai:
Képzeljük el az egyház tanítását úgy, mint egy gerincoszlop: tartást ad, de közben lehetővé teszi azt, hogy hajolni tudjunk, rugalmassá váljunk. A gerincoszlop mozgásteret ad, de ha túlságosan elhajlítjuk, akkor megroppan, és elveszíti a tartást. Mindennapjainknak ezt az oszlopát, eszköztárát, háttértárát kínálja az egyház: azokat a dogmákat, amelyek életünk fix pontjai, amelyek nem megkérdőjelezhetők, amelyek nem az embertől függenek, de mindig hozzájuk lehet nyúlni, amelyekből mindig lehet táplálkozni. Életünk állomásainál, a döntéshozatalokkor és a határhelyzetekben ez a gerincoszlop lépten nyomon találkozik a mai társadalom jelenségeivel. Melyek ezek a társadalmi kihívások, amelyeket erős hatást gyakorolnak ránk?
Kritikák és tévképek az egyházról:
Valóban, az egyházat, amely formába önti az istenséghez való közeledést, könnyű kritizálni, mert hibázik. De pontosan azért hibázik, mert az egyházat emberek alkotják, akik nem hiba nélküliek. Ezt a hibafaktort erősítik a hírekbe burkolt képek, amelyeket az egyházról közzétesznek. Való igaz, hogy ezek gyakran igazságon alapulnak, de a közölt információk csak foszlányok. Foszlányok alapján pedig nem lehet objektív megállapítást tenni az egyházról, és annak tanító hivataláról.
Instant világ:
Ma a lecserélés kultúráját éljük, olyan instant világot, amely arra sarkall, hogy életünk minden szegmensét folyamatosan frissíteni kell. Ami elromlik, azt eldobjuk, mert megjavítani drágább és nyűgösebb, mint újat venni. Ez a trend az emberi kapcsolatrendszerre is igaz. Megéljük azt, ami lüktető, ami intenzív, de nem tudjuk átadni magunkat a mélynek, az igazán szorosnak. Az jóléti társadalom egy pozitív kép, de azzal a hátránnyal bír, hogy az ennek érdekében megtett erőfeszítés képes felülírni más, az igazban gyökeredző értékeket.
Végletekben való gondolkodás:
Mit jelent ez? Az emberben megtalálható a társára való odafigyelés igénye, de ezt gyakran csak az extremitás hozza elő. Megvan bennünk a jóra való törekvés, de ezt gyakran csak szélsőséges helyzetekben fejezzük ki. A mai társadalmi berendezkedés sok esetben lelkünk húrjait megpengetően kommunikál, hogy hajlamosak legyünk a szélsőséges magatartásra. Ennek eredményeképpen abba a hibába esünk, hogy kizárólag végletekben gondolkodunk, és csak akkor cselekszünk, amikor extrém jót teszünk, vagy extrémen ellenállunk a jónak.
Életünk legnagyobb határhelyzete, amikor a kapcsolatrendszerünkben következik be öröm vagy krízis. Éppen ezért nagy kihívás a párválasztás: a folyamat, amikor a kapcsolatrendszer megélésének arra fokára lépünk, amely rádöbbent, nem vagyunk egyedül. Míg egy munkát, hobbit el lehet végezni egyedül vagy segítséggel, és az abban felmerülő akadályokat meg lehet ugrani egyedül, úgy a párkapcsolati életet nem lehet egyedül élni, az örömöket meg kell osztani, a nehézségeket közösen kell megoldani. A másik emberrel való kapcsolatból fakadó nehézség olyan határhelyzet, amely térdre kényszerít. Ez a térdre kényszerítés hajlamos azt az utat kínálni, amely a lecserélés kultúrájának üzenete: „ne köteleződj el, ne mondj igent valakire”! Természetes folyamat, hogy a krízis helyzetekben le akarjuk cserélni a megbomlott idillt, de nem ez a megoldás. Rá kell döbbennünk, hogy nem a leváltás, hanem a kitartás, az elfogadás, az igen kultúrája az, amelyet be kell építenünk a párkapcsolati életbe. Az instant világi felfogás azt diktálja, hogy az önfeladás, az áldozathozás bajos. Mindent meghatároz az „addig jó, amíg nekem jó” és a „te azért vagy, hogy nekem jó legyél” kultúrája. Az elköteleződés hiánya és ez a „nekem jó” felülírja a házasság és a család fogalmát. Ezek a tényezők kilúgozzák azokat az emberi értékeket, amelyek az embert emberré teszik. Ezért kreálunk más életformát, olyat, ami kellemes, ami kényelmes, ami nekem jó, ami a tradicionálistól eltérő. Így bővül ki a család fogalomtára is, és válik olyan jelenséggé, amelyet a kötöttséget nehezen viselő emberekkel teli, kinyílt világban egyre nehezebb keretek közé szorítani.
Ennek a keretnek a megélésére hív meg az tartás gerincoszlopa, amely a kereszténység, a Szentírás, az Egyház által objektivitást és alappillért ad a család fogalmához, a szerelem teljességéhez, a szabad akaratból fakadó kapcsolat gyümölcsének. A hit ajándék, az egyház lehetőség, hogy bekapcsolódjunk Isten teremtő munkájába. Ez a lehetőség pedig dinamikát kölcsönöz, hajóerőt ad. Az, aki ezt a gerincoszlopot viseli nem karót nyelt, hanem vallásos meggyőződéssel és mindennapi aktivitással él az Istennel való kapcsolat lehetőségével. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket! Merek-e bekapcsolódni a keresztény egyház értékrendjébe, vagy folyamatosan azt keresem, hogy mitől bajos és emészthetetlen? Tudok-e fix pontot követni, vagy a hasznosság elve és az érdekkapcsolatok vezérelnek? Hogyan válaszolok a bennem feltörő érték-éhségre? Pótértékeket keresek, vagy hagyom, hogy életem pillanatnyi hézagjait Isten töltse be? Választ adva a kérdésekre, meg kell tapasztalnunk, hogy nem tudunk mindent ésszel megélni és irányítani. Az ember nem az esze miatt értelmes, hanem a lelke miatt, a szeretetre való teremtettsége miatt. Erre a szeretetre hív meg Isten, aki az Egyház intézményével kínál lehetőséget: életre szóló tartást és mozgásteret.
Az előadás az EGYH-KCP-19-0921 azonosítószámú, „Közösségi célú programok a Szent László Katolikus Szakkollégiumban” című projekt keretében megvalósult „Családi életre nevelés” c. kurzus keretében hangzott el.