Egy gyönyörű Nógrád megyei településen, Diósjenőn nőttem fel. Egy udvarban éltünk a nagyszülőkkel, amelyért rendkívül hálás vagyok. Számos hasznos dolgot tanulhattam meg a két generációtól, akik valljuk be, nem feltétlenül egy szemüvegen át látták a világot. Másként álltak az élet nagy dolgaihoz, a nagyszülők erőteljesebben gyakorolták a vallást, mint a szüleim, de később ők is felzárkóztak. Mindeközben egy folytonos, 15 évig tartó kemény munka és építkezés határozta meg a mindennapjaikat. Ez nem volt egyszerű időszaka a családunknak, de ennek ellenére mindent megadtak, amit tudtak, sőt szerintem sokszor erejükön, anyagi lehetőségeiken túl is teljesítettek. Itt ezt meg is szeretném köszönni nekik!
Ezekre az életállomásokra visszatekintve látom, hogy a családom egy olyan háttér és lelki forrás volt számomra, amelyből meríteni tudtam ahhoz, hogy ma családapaként helyt álljak. Ez pedig a legcsodálatosabb “feladat” egy férfi életében!
Jelenleg vállalkozóként dolgozom. Úgy gondolom, hogy ebben a szakmában a becsületesség az az érték, amelyet minden nap célul kell kitűzni magunk elé. Lehet, hogy anyagilag csak hosszabb távon kifizetődő, de lelkileg már aznap megtérül, amikor a közös esti ima után nyugodtan tudom lehajtani a fejem a feleségem és a gyermekeim mellett. Követtem el hibákat, ezekből azonban mindig próbálok tanulni, igyekszem napról napra jobb emberré válni.
A kisfiam jelenleg egy debreceni katolikus óvodába jár, ahová jövőre kislányom is követni fogja. Feleségemmel fontosnak tartjuk, hogy ne csak szellemileg és fizikailag, hanem lelkileg is fejlődjenek gyermekeink. A helyes úton való haladásban nekünk, szülőknek jutott a legnagyobb szerep, tudatosan kell hogy neveljük a “jövőt”!
Tóth János útravalói Szent József-évében