Miről szól a kereszténység? Istennek egy szempontja, azaz egy kérdése van, amikor keresztény életünkre rátekint:
Kik azok az emberek, akik felismerték Őt életük útján, és ez a felismerés milyen cselekvést hozott az életükbe?
Ez a kérdés nem csak életünk folyamatos felülvizsgálására hív meg, hanem arra is figyelmeztet, hogy istenkapcsolatunkban milyen állomások vannak, milyen tényezők segítik és gátolják azt. Krisztus Király ünnepén Törő András atya két nagy veszélyre mutatott rá, amelyre figyelnünk kell ahhoz, hogy az Istennel való találkozásunk teljességében megvalósuljon:
Nem szabad hozzászoknunk ahhoz, hogy az Istennel való kapcsolatunk nem hat ki a környezetünkre!
Az Istennel való személyes kapcsolatunknak kell, hogy legyen kézzel fogható jele. Lehetünk akármennyire vallásosak, járhatunk akárhányszor templomba, de ha ennek nincs külső gyümölcse, ha ebből semmit nem viszünk ki mások felé, akkor a kereszténységünk pályája nem találkozik a krisztusi úttal. Ha hiányzik belőlünk Krisztusnak az a mentalitása, hogy képes odafordulni mások felé, akkor halott az Istennel való viszonyunk. Nem menthetjük meg az egész világot, de a legközvetlenebb környezetünkben élőkön biztosan tudunk segíteni. Vannak olyanok, akik lelki éhségben szenvednek: a figyelmünkre, a szeretetünkre, a társaságunkra éhezők. Ezek olyan szükségletek, olyan nyomorok, amelyek mellett nem lehet elmenni. Ez alól Jézus sem ad felmentést vagy kitérőket.
Nem szabad kiszemezgetnünk vallásos életünk tetszetős igazságait, és folyamatosan csak egy-egy dolgot kiemelni, amelyet fontosnak tartunk!
Ha csak egy-egy dolognál időzünk el, és nem folyamatos Krisztus jelenlétének a felfedezése, majd továbbadása, akkor elveszítjük a dinamikáját annak, hogy rátekintsünk ívében az egész életre, a környezetünkben élőkre. Ha folyamatosan csak egy dolgot emelünk ki vallásos életünkből, amelyet fontosak tartunk, akkor elveszítjük az éberséget. Az éberséget arra, hogy folyamatosan Krisztust keressük. Ezért kell felvennünk ennek a felfedezésnek, megtalálásnak és továbbadásnak a ritmusát. Így a keresztény ember élete egy örökös nyugtalansággá, méghozzá szent nyugtalansággá válik, amelyben mindig készen állunk megtalálni Krisztust az adott pillanatban, és megkeresni annak az útját-módját, hogy ezt továbbadjuk azoknak, akikkel találkozunk.
A szentmisén elhangzott elmélkedés teljes szövegét itt hallhatjátok: