Szentmise taizéi énekekkel

Ahol szeretet és jóság, ahol szeretet: ott van Istenünk! Szentmisére hívunk november 3-án 19:30-tól a Megtestesülés templomba! A zenei szolgálatot ez alkalommal egy olyan közösség végzi, akik rendszeresen találkoznak a debreceni Szent László Domonkos Plébánián, hogy taizéi énekek kíséretében imádkozzanak. Imájuk hétről hétre kórussá formálódik, amelynek ajándékát és örömét ezúttal a római katolikus egyetemi lelkészség szentmiséjére hozzák el, és ajánlják fel. A taizéi zenei stílus a magyar katolikus liturgikus életben amolyan „kakukktojás”. A könnyűzenét kedvelőknek túl klasszikus, a hagyományőrzőknek túl modern. Ennek ellenére úgy tűnik, ez a stílus az, ami minden nemzedéket képes megszólítani, megtartva azt a komolyságot és igényességet, …

Szentmise taizéi énekekkel Tovább

Az alázat 4 cselekedete

Az alázatosság szeretetből fakadó jó, amelynek erénye nem hiányozhat a keresztény ember életéből. Mire szólít fel bennünket az alázat? Íme négy üzenet Kálmán József atyától, aki a vasárnap esti szentmisén erre hívta meg a fiatalokat: 1. Ismerd fel a jót az emberekben, ahelyett, hogy bűnösnek ítéled őket! 2. Ne kérkedj azzal, hogy mivel vagy több és jobb a másik embernél! 3. Ne magamutogatásból tegyél jót, hanem szívből cselekedj! 4. Ne hajtsd az igazságot a szeretet rovására! Az elmélkedés teljes szövegét itt hallhatjátok:

Az alázat 4 cselekedete Tovább

„Keljetek fel! Induljunk útnak!”

A lengyel egyház október 13-án ünnepelte a pápa napját, amelyet 2000 óta minden évben megrendez az Új Évezred Műve Alapítvány, hogy megerősítse Szent II. János Pál pápaságának emlékezetét. Az idei ünnepen megkezdődött az a jubileumi év, amely során Karol Wojtyła születésének 2020. május 18-i századik évfordulójáról emlékeznek meg. „Keljetek fel! Induljunk útnak!” – ez volt a jelmondata az idei II. János Pál-emléknapnak, ahol  arra buzdították a  fiatalokat, hogy fedezzék fel, és tanulmányozzák a pápa tanítását. Forrás: Magyar Kurír Ebben a felfedezésben erősíti a fiatalokat a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség is. Hogyan? A tanév során egy olyan életrajzi filmet tekintünk …

„Keljetek fel! Induljunk útnak!” Tovább

Álmok vagy aggódás?

Ferenc pápa „Christus vivit” (Krisztus él) kezdetű apostoli buzdításában a fiatalokat szólítja meg, amelyben beszél az ifjúkor teendőiről, a fiatalság időszaknak mikéntjéről és szerepéről, Krisztus és az egyház fiatalságáról, hivatásról és megkülönböztetésről. Nézzük, hogy mit mond az álmokról és aggodalomról: „Kitartónak kell lennünk az álmok útján. Ezért figyelnünk kell egy kísértésre, amely gyakran csúfosan megtréfál bennünket: az aggódásra. Nagy ellenségünk lehet, amikor arra biztat, hogy adjuk meg magunkat, mert felfedezzük, hogy az eredmények nem azonnal mutatkoznak. A legszebb álmokat reménnyel, türelemmel, elkötelezettséggel, a sietségről való lemondással lehet megszerezni. Ugyanakkor nem szabad leblokkolnunk a bizonytalanság miatt, nem szabad félnünk a kockázattól …

Álmok vagy aggódás? Tovább

Van már programod? Október 23-án várunk!

Október 23-án is várunk egy találkozásra a Megtestesülés Plébánián! Mire hívunk pontosan? 18:00 szentmise 19:00 szentségimádás 19:30 beszélgetés, társasjáték, vacsora Az októberi szerdai találkozások alkalmával arról beszéltünk, hogy mit jelent fiatalnak lenni, hogyan tudjuk élettel megtölteni a hétköznapok rutinját, az emberi kapcsolatainkat, az álmainkat, vágyainkat, döntéseinket, de még a kríziseinket is. Szeretettel várunk! Gyertek, és töltsük meg élménnyel a szerda estét!

Van már programod? Október 23-án várunk! Tovább

Miért imádkozzak? 7 megerősítő gondolat Püspök atyától

„Szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” – olvassuk az evangélium (Lk 18,1-8) soraiban. De valóban szükséges-e imádkozni? Erre a kérdésre adott választ Palánki Ferenc püspök atya a vasárnap este bemutatott szentmisében. A fiatalokhoz intézett útravalójában Aquinói Szent Tamás gondolatait hívta elő. Íme nyolc megerősítés abban, hogy miért szükséges imádkozni: 1. Amíg imádkozom, letisztul bennem, hogy melyek az igazán fontos dolgok és kik az igazán fontos személyek az életemben.   2. Imádság közben megfigyelem, hogy mi Isten akarata az életemre vonatkoztatva.   3. A kitartó imádság által kegyelmet kapok.   4. Imádság közeben élő kapcsolatban vagyok Istennel.   5. Az …

Miért imádkozzak? 7 megerősítő gondolat Püspök atyától Tovább

Lépésről lépésre!

Hogyan vélekedik Törő András, egyetemi lelkész a táncról? „Az élet olyan, mint az Isten és az ember közös tánca. A táncban van, aki vezet, és ha a partnere követi a lépéseit, akkor a tánc harmonikus és örömteli lesz. Ezt az élet nevű táncot Isten vezeti.” A lelki programok mellett most erre az élet nevű táncra, kikapcsolódásra és testi feltöltődésre hív a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium!  Miért fontos számunkra a tánc, a lépések művészete? A táncban megtapasztalhatjuk az együtt mozdulást, az úton való együtt haladást. A közösség, amely ebben a hivatástudatban jár, minden …

Lépésről lépésre! Tovább

Októberben minden kedden!

Októberben minden kedden 16:00 órától várunk a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Családi életre nevelés c. kurzus előadásain! Helyszín: Debreceni Egyetem, főépület, Auditorium Maximum (4032 Debrecen, Egyetem tér 1.) Október 8-án Kocsis Dániel atya tart előadást, aki a morálteológia kérdéskörén keresztül beszél a családról, majd október 15-én Kálmán József atya a lelkipásztor szemszögéből közelíti meg a témát. A kurzus utolsó keddi előadását Törő András atya, egyetemi lelkész vezeti október 22-én. Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Az előadások szabadon és ingyenesen látogathatók.   A „Családi életre nevelés” c. kurzus az EGYH-KCP-19-0921 azonosítószámú, „Közösségi célú programok a Szent László Katolikus Szakkollégiumban” című projekt …

Októberben minden kedden! Tovább

Találkozzunk októberben is!

Milyen programokra hív a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség októberben? Íme egy rövid áttekintés, elő a naptárakkal, save the date! október 1. 16:00: Dr. Rosta Gergely vallásszociológus előadása (Debreceni Egyetem, főépület, AudMax) október 2. 19:00: ifjúsági csoport a Megtestesülés Plébánián október 6. 19:30: szentmise egyetemistáknak (is) a Megtestesülés Plébánián október 8. 16:00: Kocsis Dániel atya előadása a család témakörében (Debreceni Egyetem, főépület, AudMax) október 9. 19:00: ifjúsági csoport a Megtestesülés Plébánián október 13. 19:30: szentmise egyetemistáknak (is) a Megtestesülés Plébánián október 14. 19:00: Pszichológia – korunk ópiuma? / Hit és tudomány vitaest a Nagyerdei Víztoronyban október 15. 16:00: Kálmán József …

Találkozzunk októberben is! Tovább

Krisztus él! És éltetni akar téged.

Szeptember 29-én a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Veni Sancte szentmisére hívta az egyetem polgárait, amelyet egyházmegyénk főpásztora, Palánki Ferenc mutatott be. Püspök atya arra sarkallta a fiatalokat, hogy különös gonddal figyeljenek arra, hogyan élik meg a mindennapokat. A hétköznapjainkban elkövetett legsúlyosabb hiba, ha közömbösek vagyunk mások és a világ ügyei iránt. Éljük bele Isten szeretetét a világba! A szeretet megélése olyan életformáló magatartás, amellyel nem csak a saját életünk, hanem mások élete is gyarapszik. Mivel az ember az egyetlen létező, aki felül tudja múlni önmagát, ezért kell törekedni a szüntelen tenni akarásra. Induljunk el a 2019/20-as tanév lépcsőjén azzal …

Krisztus él! És éltetni akar téged. Tovább