Családi élet lelkipásztori, pszichológiai és morálteológiai szemmel

Családi élet keresztény szemmel – ezzel a címmel hirdetett tárgyat a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a Debreceni Egyetemen!  A tárgy célja, hogy körüljárja a család fogalmát, mint hétköznapi szereplő és értéket teremtő erő. A kurzus folyamán olyan élethelyzetekre és tudományos szempontokra világítunk rá, amely átfogó képet ad a családhoz való tartozásról, a családi élet megalapozásáról, illetve a családi élet szerepéről, dinamikájáról, a közösségi élet ajándékairól és kríziseiről. A tárgy keretében interaktív előadásokra, beszélgetésekre, élményekre és együtt gondolkodásra hívunk minden érdeklődőt!

Az elkövetkezendő hetekben három előadó tolmácsolásában három szemszög kerül bemutatásra. Törő András, római katolikus pap, egyetemi lelkész és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója lelkipásztori szempontból beszél a családról. Ezt követően vendégünk lesz Berényi András, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetője, aki a pszichológia tudományának fényében tekint a családra, majd Egerből érkezik hozzánk Dr. Czapkó Mihály, az Egri Érseki Papnevelő Intézet prefektusa, aki a morálteológia gondolatait hozza elénk.

Az előadások keddenként kerülnek bemutatásra, amelyek szabadon látogathatók, és minden érdeklődő számára nyitottak! A további, soron következő előadások témáiról és előadóiról folyamatosan beszámolunk a honlapunkon.

A „Családi élet keresztény szemmel” c. kurzus az EGYH-KCP-19-0921 azonosítószámú, „Közösségi célú programok a Szent László Katolikus Szakkollégiumban” című projekt keretében megvalósul meg.