Hálaadás: életünk legdöntőbb pillanata

A hálaadás életünknek egy kiemelkedő pillanata, sőt a legdöntőbb mozzanata. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenünk, ami van ebben az életben, az ajándék? Miközben számos megpróbáltatást és nehézséget cipelünk a hátunkon, felfedezzük, hogy megajándékozott emberek vagyunk? 

Loyolai Szent Ignác így ír egy levelében:

A hálátlanság az a bűn, amely legjobban bántja az Istent. A hálátlanság az elnyert javaknak, kegyelmeknek, ajándékoknak a fel nem ismerése, és minden rossznak és bűnnek az indítéka, kezdete és eredete.

Neked mennyire világosak életed ajándékai? Felismered, hogy feladatot kaptál? Vagy más ajándékait figyeled folyton, nem pedig a rád bízott dolgokat? Jegyezd meg: Isten a vándorlásod társa akar lenni. Társad akar lenni a rád bízott feladatban, ebben a feladatban, nem pedig ölben vinni az életutadon.

A magban, a földben csak lehetőség van, önmagától nem hoz termést. Szükség van a gazdára, akire rá van bízva, hogy munkálja azt.

Vannak az életben olyan mozzanatok, amelyek gátolnak bennünket a hálaadásban. Íme három hálagyilkos dolog, amelyre fontos odafigyelnünk:

1. Saját hiúságunk: amikor azt gondoljuk, hogy mindent nekünk kell megtenni, és csak akkor lehetünk önmagunk, ha mindent önerőből csinálunk és magunknak köszönhetünk. Ebben az esetben elfelejtjük, hogy nagyon fontos a mi munkánk, de a lehetőséget az Istentől kapjuk.

 

2. Amikor mindent magától értetődőnek veszünk: teljesen természetesnek tartjuk azt, ami jelen van az életünkben. Vannak például dolgok, amelyekért  olyan sokat imádkozunk, olyan sokat teszünk, és amikor történik egy kisebb csoda, azt a következő pillanatban természetesnek vesszük.

 

3. A “nekem ez jár” gondolata: sokszor mondjuk, hogy ez a minimum, amit az élet adhat nekem, vagy ezekre nekem alapvetően szükségem van, és ettől csak többet kaphatnék.

Ezek alapján látjuk, hogy mindig veszélyben van az ember. Ezért fontos, hogy tudjunk tudatosan jelen lenni, amely segít felfedezni a kapott ajándékokat, a feladatokat, amelyek továbblendítenek minket életünk lépcsőjén. Továbblendítenek akkor, amikor kiábrándulunk, amikor nem látjuk meg munkánk értelmét, nincs kedvük felvenni az élet ritmusát, vagy nem ismerjük fel a hétköznapok apró csodáit. Tanuljunk meg tehát jelen lenni a hálaadás javára!

Törő András atya teljes elmélkedését a hálaadásról itt hallhatjátok: