Ifjúsági énekes szentmisék

A beköltözés óta már számos élményben volt része a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium fiataljainak, akik ezt örömöt szeretnék megosztani másokkal is.  Ezért vállalkoztak arra, hogy minden hónapban az egyetemi lelkészség vasárnap esti szentmiséjének keretében szolgálatot vállalnak, és a zenén, énekeken keresztül adják vissza azt az örömöt, amelyet Isten gondviselésében élnek meg az egyetemi mindennapok kihívásaiban.

Várunk tehát mindenkit szeretettel a Megtestesülés-templomban október 18-án, november 8-án és december 6-án a 19:30-kor kezdődő szentmisékre, ahol ifjúsági énekek vezetnek majd bennünket az imádságban, a találkozásban Istennel!