Kézzel fogható gondoskodás

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium fiataljai különleges módon kapcsolódtak be a jelenlegi hétköznapok kihívásainak teendőibe, egyben a karácsonyi ünnepi készületbe. A készület, az adventi várakozás szerves része, hogy felülvizsgáljuk önmagunkat, rendet teremtünk adott életállapotunkban, miközben Istent és embertársainkat is az együtt haladás fókuszába helyezzük. Az embertársainkról való gondoskodás kézzel fogható jeleninek voltak tanúi advent utolsó napjaiban azok az egyetemista fiatalok, akik saját készítésű mézeskaláccsal ajándékozták meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának gyermekgyógyászatán dolgozókat.

A kezdeményezés bölcsője egy debreceni étterem, a Paparazzi Kitchen & Bar, akik a koronavírus járvány időszakában igyekeznek szebbé, gördülékenyebbé tenni az egészségügyi dolgozók mindennapjait azzal, hogy hetente segítik őket egy-egy kiszállított ebéddel, fizikai táplálékkal a kitartó munkához. Az egyetemista fiatalok ehhez csatlakoztak egy olyan hozzáadott értékkel, amely az ünnep szépségére és lényegére irányítja a figyelmet. A fiatalok mézeskalácsai magukban hordozzák az alázat, a feltétel nélküliség, és a társadalmi szerepvállalás fontosságát. Két lényeges üzenetet tolmácsoltak ezzel az apró, örömteli ajándékkal:

1. Fontos, hogy kilépve a komfort zónánkból, a napi kényelemből és a jól megszokott cselekvésekből, tapasztaljuk meg az élet ízét: azt, hogy ez a járványos időszak egyaránt a valóság része, tehát a valóságos Isten egyik arca. Ebben kell felfedeznünk, hogy mire figyelmeztet bennünket a Gondviselő, és megértenünk, hogyan formálódhat a szenvedés áldássá.

 

2. Nem elég csupán elméletben helyére tennünk a magatartásunkat, a világrend alakulását, hanem a tevékeny szeretetre kell törekednünk. Arra a szeretetre, amely tettekben is megnyilvánul, amely szemmel láthatóan célba ér.

Áldott ünnepet kívánunk! Az egészségügyben szolgálattevők életére, családjára, munkájára Isten áldását kérjük!