Krisztus él! És éltetni akar téged.

Szeptember 29-én a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Veni Sancte szentmisére hívta az egyetem polgárait, amelyet egyházmegyénk főpásztora, Palánki Ferenc mutatott be.

Püspök atya arra sarkallta a fiatalokat, hogy különös gonddal figyeljenek arra, hogyan élik meg a mindennapokat. A hétköznapjainkban elkövetett legsúlyosabb hiba, ha közömbösek vagyunk mások és a világ ügyei iránt.

Éljük bele Isten szeretetét a világba!

A szeretet megélése olyan életformáló magatartás, amellyel nem csak a saját életünk, hanem mások élete is gyarapszik. Mivel az ember az egyetlen létező, aki felül tudja múlni önmagát, ezért kell törekedni a szüntelen tenni akarásra. Induljunk el a 2019/20-as tanév lépcsőjén azzal az elhatározással, hogy minden nap igent mondunk, méghozzá így:

Teljesíteni akarom azt, amire Isten elhívott!

Ha ezzel a gondolattal rendezzük be az életünket, ezzel a szándékkal tanulunk és választunk hivatást, akkor Isten emberei leszünk. Embernek lenni pedig isteni dolog.

Püspök atya ezekkel a gondolatokkal a lelkészség őszi és tavaszi alkalmainak témáját is elővetítette az egyetemisták számára. A 2019/20-as tanév szerda esti találkozóinak vezérfonala Ferenc pápa Krisztus él! c. apostoli buzdítása, melyben a Szentatya célzottan a fiatalokat szólítja meg. Ebben arra hívja meg őket, hogy ne legyenek közömbösek, érdekelje őket a világ, és azzal, amivel kapcsolatban állnak, amit megérintenek, azt töltsék meg élettel. Ugyanis a fiatalnak lenni azt jelenti, hogy élettel teliek vagyunk. Ez az a lényeges üzenet, amelyet Isten a sikereken és a kudarcokon keresztül is el akar juttatni minden fiatalhoz.

Christus vivit, Krisztus él. Ő a mi reményünk, és e világ legszebb fiatalsága. Minden, amihez csak hozzáér, megfiatalodik, megújul, betelik élettel. Ezért az első szavak, melyeket egyenként minden keresztény fiatalhoz intézni szeretnék, ezek: Ő él, és éltetni akar téged!

/Ferenc pápa/

Az egyetemi lelkészség mellett a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium is megnyitotta kapuit, ahol az idei tanévben is közel harminc diák erősíti a kollégium közösségi, szakmai és hitbéli pilléreit. Törő András, a kollégium igazgatója Váci Mihály Ezt! Itt! Most! c. versének szavaival bátorította a diákokat arra, hogy mindig, minden körülmény közepette ízleljék az élet ajándékait:

„Itt kell a napok hordalékából

kimosni életem maroknyi aranyát.”

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a tanév során ezzel a tettre készséggel, a mindennapok maroknyi aranyának felfedezésével várja a fiatalokat minden vasárnap 19:30-tól, és minden szerdán 19:00-tól a Megtestesülés Plébánián. Tegyük közösen, közösségben élővé a jelent. Ezt, itt, most!

Palánki Ferenc püspök atya egyetemistákhoz intézett útravalójának teljes szövegét itt hallhatjátok: