“Mutasd meg a fiúnak, melyik úton járjon, s akkor nem hagyja el, amikor idősebb lesz.”

„Buzdítsd az ifjakat is, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan, és komoly.” (Tit 2, 6-8)
Berényi András vagyok, 57 éves, 31 éve házas, 5 gyermek édesapja. Klinikai addiktológiai szakpszichológus, szupervizor vagyok, jelenleg az Egyetemen dolgozom, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetőjeként. Feleségem, Márti, orvos, lelkigondozó, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora. Hálás vagyok Mártiért, hisz nélküle nem lenne ma öt nagyszerű gyermekünk: Vince András (29), Lilla Márta (26), Janka Orsolya (23), Emma Valéria (19) és Rebeka Anna (15), akik Isten nagylelkű ajándékai az életünkben. Akik számomra az életem.
2020-ban a Szent Anna Székesegyházban a 30. házassági évfordulónkat ünnepeltük a jubiláns házaspárokkal együtt. Hála Istennek ott voltak velünk a gyermekeink, és a két nagylányunk férje is. Ekkor sok minden eszembe jutott: a közös nyári gyerektábor a csorvási plébánián, a lelkiismeret vizsgáló bizottság meghallgatása a polgári szolgálat alkalmával, a gyermekeink születése, a közös családi ünnepek.
A házasságkötésünk évében 1990-ben a családtagjainkkal és a barátainkkal közösen hoztuk létre a Forrás Lelki Segítők Egyesületét, azzal a céllal, hogy a hit éltető forrásával segítsük a nehéz sorsú embereket és családokat.
Nemrégiben, a jegyeskurzus előadójaként a házasságkötést napjaink extrém sportjaként határoztam meg, amin a jegyespárok jót derültek – pedig hosszú évek tapasztalata mondatta ezt velem. A család alapja az az elköteleződés, az a szentség, amit egymásnak szolgáltatunk ki az oltárnál Isten és a jelenlévők előtt. Akkor, amikor erre a közös útra indulunk, még nem tudjuk, mire vállalkozunk. Az induláskor gyakran a tökéletességre törekszünk, pedig nincsenek tökéletes párok – csak két tökéletlen ember van, aki mindent megtesz azért, hogy kitartson egymás mellett. Ebbe a „kalandparkba” születnek bele a gyerekeink, és minden új gyerek születése megborítja a családi egyensúlyt.
Gyerekkoromban szerető, hitét komolyan megélő családban nevelkedtem – Édesanyám gyakran mégis lapító kereszténynek mondta magukat, akik a templom utolsó padjaiban foglaltak helyet, és nem dicsekedtek a hitükkel. Talán a korszak, amiben éltek, meghatározta ezt az érzést, mégis szép példaként élték elénk a hitben való megmaradást és a tevékeny szeretetet. Bulányi György piarista szerzetes Bokor bázisközösségének tagjaiként gyakorolták hitüket a mindennapokban. Gyurka Bácsi, ahogy szólították, az én hitbeli elköteleződésemre is nagy hatással volt, sőt, házasságkötésünk előtt Mártival Nála voltunk lelkigyakorlaton.
Tőle hallottam az embertársainkat szolgáló tevékeny szeretetről, ami az egész életemet, életünket meghatározza. Azt is, hogy az életem hivatássá, hitvallássá válik azáltal, ahogyan élek. A példám meghatározza a gyermekeink világról alkotott képét. Bízom benne, hogy a hitem, a családi háttér erőt ad nekik mindennapi feladataikhoz az életükben.
A sok közös élmény, boldog és nehéz percek, órák kötnek össze bennünket. Az ünnepek, a közös asztal, a beszélgetések, az utazások, az emlékek mind erősítik azt az elvághatatlan köteléket, ami összefűz minket.
Bízom benne, hogy gyermekeink azzal a bizonyossággal hagyják el a családi fészket, hogy bármilyen nehéz helyzetbe kerülnek is, nem tudnak olyan mélyre zuhanni, hogy a jóságos Isten tenyere meg ne tartaná Őket, és hogy mindig lesz hova hazajönni, végül pedig hazamenni. Az Isten, a Nemzet, és a Család szeretetével engedjük kincseinket, a gyerekeinket útjukra.
“Mutasd meg a fiúnak, melyik úton járjon,
s akkor nem hagyja el,
amikor idősebb lesz.” (Péld. 22,6)