“Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36)

Dr. Harsányi Endrének hívnak, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója vagyok.

Szent József példáját követve a legfőbb felelősségem a családom biztonságának a megteremtése. A munkában szeretnék példát mutatni a fiaimnak. Értékrendemben az első helyen az érték teremtés áll, amit követ a szolgálat, a fáradhatatlan szorgalom és a munka iránti alázat.

Ahogyan Szent József sem panaszkodott a munkával járó fáradtságra, úgy én sem szoktam. Szeretem azt a kifejezést, hogy a jól végzett munka öröme. Ha valaki jó minőségben, odaszántan, elmélyülten és gyümölcsözően csinál valamit, akkor joggal éli át a jól végzett munka örömét.

Én törekszem erre. De amilyen fontos a koncentrált munkavégzés, annyira fontos a pihenés is. „Az Úr napját szenteld meg!”

Szent József útját követve példát szeretnék mutatni a gyerekeimnek azzal, hogy feleségemre királynőként tekintek. A párom a családi életünk ügyvezetője, ő tudja, hogy a gyerekeknek mit kell tanulnia, kinek mi éppen a feladata, gondoskodik a család időbeosztásáról is. Az anyai szerep óriási tudást igényel. A feleségem segíti az én munkámat, én segítem az övét.

Iker fiaimmal igyekszem a lehető legtöbb időt tölteni. Együtt imádkozunk, sétáltatunk kutyát, barkácsolunk vagy sportolunk. A fiaink 2 éve ministrálnak vasárnaponként. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy önként vállalták ezt a szolgálatot. Templomba járni közösséget is jelent, jó tartozni valahová, ami a mai, modern világunkban is fontos az ember számára.