Programajánló: filmvetítés és beszélgetés

Egy férfi, aki a Bibliában megírt hét főbűnt követve szedi áldozatait. Az erről készült, Hetedik című film megtekintésére hívunk május 22-én 19 órától a Megtestesülés Plébániára.

Egy kis áttekintés, melyek és mit is jelentenek főbűnök:

Kevélység? Önmagunk mások fölé emelése.

Fösvénység? A megszerzett véges javakhoz való rendetlen ragaszkodás.

Bujaság? A nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége.

Irigység? Mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, mely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait.

Torkosság? Mértéktelenség a táplálkozásban.

Harag? A jelenlévő rossz által kiváltott szenvedély az önvédelem eltévelyedése.

Restség? mely által az ember minden feladatot és tevékenységet elhárít magától, undorodik és viszolyog minden erőfeszítéstől, legszívesebben nem csinál semmit.

A filmnézést követően kötetlen beszélgetéssel folytatjuk, rátekintünk ezek valóságára, hétköznapi jelenlétükre és a bűn szerepére. Gyertek minél többen, hogy továbbra is megerősödjünk abban a tudatban, hogy a bűneink nem azért vannak, hogy a mélybe nyomjanak bennünket, hanem hogy azokat ugródeszkaként tovább fejlődve használjuk. A filmet megelőzően, 18 órától szentmisét tartunk a templomban, ahová szintén várunk benneteket!