“Törd meg az éhezőnek kenyeredet!”

Emberi méltóság. Mit takar ez a kifejezés, és honnan fakad? A méltóság alapja a teremtett mivoltunk. Isten mindenkit, személy szerint a saját képmására teremtett. Mindenkit egyedinek alkotott szeretetének túlcsordulásából, és mindenkit számon tart. A teremtés csodája, hogy mindenkiben ott van Isten arca kivétel nélkül. Isten nem teremtett selejtet, nincsenek jobb vagy rosszabb szériák, sikeresebb vagy balul elsültebb évjáratok. Isten nem teremt véletlen. Alkotó munkájában nincs hiba. Ez a teremtettség, a keresztény tudatosság megélése egyenlőséget szül és követel meg. Ez az egyenlőség pedig arra szólít fel, hogy ne tegyünk különbséget embertársaink között: mindenki ugyanolyan, végtelen értéket képvisel  a teremtett világ tárházában.

Erre az emberi méltóságra világít rá az az ételosztássorozat, amelyet a novembertől áprilisig tartó krízis időszakban szerveznek Debrecen városában. A rászorulók támogatásához a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium hallgatói is csatlakoztak. Február 29-én ez az egyetemi közösség vállalta, hogy jelenlétével megsegíti a hajléktalanokat és a szükséget szenvedőket. Kb. 300 adag meleg ételt osztottak ki a város négy helyszínén. Küldetésükről, tapasztalásaikról Molnár Máté, gyógyszerész hallgató mesélt:

Számomra, és kollégista társaim számára is a legnagyobb ajándék a találkozás öröme volt. Találkozás azokkal az emberekkel, akiknek az életét nem ismerjük, de tudjuk, hogy segítségre van szükségük. Miközben különböző életutakkal és valóságos életkörülményekkel találkoztunk, megéltük azt a jelenlétet, amely talán a legfontosabb volt a sorban állók számára. A jelenlétünk, az, hogy időt és mosolyt adunk,  megadta a lényegi üzenetet a rászorulók számára. Méghozzá azt, hogy számon tartjuk őket. Az ételosztás elején közösen kulcsoltuk kezünket imára, és mindenkinek rögzítettük a nevét egy füzetbe. Ezzel igyekeztünk azt közvetíteni, hogy számítanak, van értékük ebben a világban, Isten nevükön szólítja és megőrzi őket úgy, hogy “a hajuk szála is mind számon van tartva”. Jó érzés volt megtapasztalni a hálát, amelyet egyikük saját, Jóistenről írt versével fejezett ki. Eközben döbbentünk rá, mennyi rejtett kincs mozog körülöttünk, amelyre rácsodálkozhatunk. Az ételosztás utolsó állomása egy menedékhely volt, ahol a hideg idő miatt jóval többen éltek a hajléktalanellátó nyújtotta lehetőségekkel. A szociális és egészségügyi központ dolgozói rámutattak arra, hogy milyen sokféle emberi élet találkozik a falakon belül. A kihívások, amelyeket nap mint nap megélnek mind fizikai, mind lelki szempontból embert próbáló tapasztalások. A házban egyszerre volt érezhető az emberi elesettség és az isteni végtelen irgalmasság. A végletek találkozása egyidőben mélyítette el Isten-kapcsolatunkat és bátorított minket a cselekvő és tevékeny szeretetre, keresztény tudatosságunk mindennapi megélésére. A nap végén, a csend ajándékában, az életnek olyan mozzanataiért adtam hálát, amelyre a hétköznapok magától értetődőségében sokszor nem fordítunk figyelmet: a szülői gondolkodásért, a megbízható barátokért, a friss vízért, az ételért, a tiszta ruháért és ágyért. Ugyanekkor eszembe jutott egy gondolat, miszerint “Isten kezében eszköznek kell lennünk, hogy irgalma rajtunk keresztül mindenkihez eljusson”.