Miben rejlik a felnőttek számára az Istennel való találkozás titka, a hit megélése? Melyek azok a mozzanatok, amelyek a találkozást, az Isten felé fordulást kísérik? Kapcsolatteremtés, megismerés, türelem, várakozás és egy fokozatosan mélyülő jelenlét. Ezeket a mozzanatokat jeleníti meg Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg c. írásában, amikor a róka a kis herceggel találkozik, arról beszélnek, mit is jelent az a kifejezés, hogy „megszelídíteni”. Ezt olvassuk:
Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
– Kapcsolatokat teremteni?
– Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…
Május 12-én az esti szentmisében ezt a megszelídítést, kapcsolatteremtést, barátkozást és találkozást ünneplejük, amikor fiatal felnőtt társunk a keresztség szentségében részesül. De miért fontos, hogy ezt a találkozást megjelenítsük? Miért legyen nyoma a mi életünkben is? Miért ünnepeljük és miért kíséri szertartás az Istennel való találkozást?
Másnap visszajött a kis herceg.
– Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.
– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.
– Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.
Május 12-én, vasárnap 19:30-kor a Megtestesülés templomban az egyetemistáknak és fiataloknak bemutatott szentmisén Fábián Dávid a keresztség szentségében részesül, aki fiatal felnőttként tapasztalta meg Isten jelenlétét és belépését az életébe, a hétköznapjaiba. Szeretettel hívunk a szentmisére, ahol megoszthatjuk örömünket és részesei lehetünk az Istennel való találkozásának. A szentmisét követően közös ünneplésre várunk mindenkit a plébánián.