Makai András útravalója útravalója Szent József-évében:
Igazán szép, emlékekben gazdag gyermekkorra tekinthetek vissza, amelynek Kárpátalja, az akkori Szovjetunió adott otthont. Annak ellenére, hogy a vallásgyakorlást nem részesítette előnyben az akkori rendszer, én örömmel fedeztem fel a mindennapos jó értékeket: a családi kapcsolatok összetartó erejét, a generációk közötti élő együttműködést, a hagyományok ápolását. Családunk számára meghatározó mozzanat volt a templomba járás, az ünnepek gyakorlása, a keresztelés, az elsőáldozás, a bérmálkozás.
Édesapám elfoglalt ember volt, azonban minden vasárnap együtt mentünk a templomba. Az oda vezető séta ajándék volt számomra, mert ekkor igazán minőségi időt tölthettünk együtt. Ezek a séták, tartalmat adtak az apa-fia kapcsolatnak, segítettek a személyiségem fejlődésében, és mindig válaszként szolgáltak az életem kérdéseire, a hogyan továbbjaimra.
Ebből a tapasztalatból táplálkozva, édesapaként fontosnak tartom a minőségi odafigyelés készségét. Bár a hivatásom végett én is elfoglalt vagyok, igyekszem megtalálni az egyensúlyt, mert tudom, hogy ez hatással van a gyermekeim fejlődésére. Nagyon fontos időről időre tudatosítanunk azt, hogy a gyermekek személyiségét meghatározza a nevelés milyensége, a családi jelenlét mélysége.
A gyermekek személyiségfejlődésbeli gátjait olyan ártalmatlannak tűnő mozzanatok is okozhatják, mint a felületes időtöltés. Ezek azok a jelenségek, amelyekben nekem is folyamatosan fejlődnöm kell. Ez a fejlődéstudat indít engem akkor is, amikor templomba megyek: nem azért járok templomba, mert „szentnek” tartom magamat, éppen ellenkezőleg, azért megyek a Jóisten elé, mert bűnös ember vagyok, és rászorulok az ő kegyelmére és segítségére.
Úgy gondolom, ez a felismerés egyre komolyabb figyelmet igényel, mivel a világ előrehaladtával az értékek eltorzulnak, az elfoglaltság és a rohanó életmód nagyobb úrrá lesz rajtunk, és mindeközben egyre nehezebb feladattá válik, hogy jó emberek maradjunk.
Életem során számos helyen tanultam és dolgoztam azért, hogy jelenleg Nyíregyházán orvosként teljesíthessek szolgálatot. Ennek a küzdelmes útnak az állomásai számomra Isten működése melletti érvek az életemben. A sikereken és kudarcokon túl, a kitartó templomba járás, a zarándoklatok, az ifjúsági találkozók élményei abban erősítettek meg, hogy az alázatból fakadó hálaadás szerves része legyen a mindennapjaimnak: imádságra kulcsoljam a kezem a bajban és az örömben egyaránt. Ez a lelkület pedig hatással van a családi életemre is.
Minden nap kincsként, Isten ajándékaként tekintek a gyermekeimre, és igyekszem hiteles keresztény életet élni, hogy a gyermekeimnek példát mutassak. Fontos számomra, hogy feleségemmel együtt növekedjünk a szeretetben, az egymás iránti türelemben és elfogadásban. A családi élet mellett pedig folyamatosan törekszem arra, hogy lehetőségem szerint, csendben formáljam a világi környezetem, illetve a hivatásom gyakorlása is Istenből fakadjon.
Orvosként például minden műtét előtt imádkozom, és keresztet vetek a szikével a műtéti hely felett. Bízom benne, hogy ezzel a hitre alapozott hivatástudattal is tudom építeni a gyermekeimben az istenkapcsolat elevenségét, és arra nevelni őket, hogy felelős felnőttként ők is imádságos lelkülettel gyakorolják a rájuk bízott tevékenységet.