Soha nem kereshetnénk Istent, ha Ő nem keresett volna minket.
Szent Ágoston gondolta arra hívja fel a figyelmet, hogy a mi Istenünk igenis tudni akar rólunk. Tudni akar a hogylétünk felől, arról, hogy mit keresünk az életben, van-e elképzelésünk, van-e valamilyen kérésünk. Csupa olyan kérdés, amelyet akkor van alkalmunk feltenni, amelyre akkor van alkalmunk válaszolni, ha időt és teret adunk a találkozás által. Egy olyan találkozás által, amely egyszerű, pátosz és giccs nélküli. A mi Istenünkben az a rendkívüli, hogy nincsen benne rendkívüliség, nem ünnepélyességet akar tőlünk kicsikarni, hanem egy egyszerű találkozásra vágyik. Egyszerűen csak arra vágyik, hogy elmondjuk neki, hogy mit akarunk tőle, hogy mi van a szívünkben. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha engedjük, hogy legyen időnk egymásra, ha engedjük, hogy ezek a gondolatok megfogalmazódjanak bennünk.
Isten mindenkit más és más úton szólít meg, nincs egy kimondott, elfogadott, jól bevett és kijelölt tanítványi út. Nincs olyan hogy „csak ez az út” és nincs olyan, hogy „csak így”, éppen ellenkezőleg: a kegyelem sokféleképpen működhet. Egy a lényeg, hogy legyen igényünk Istenre, legyen igényünk arra a döntésre, amely sorsfordító találkozásokat eredményez. A megváltás sem csomagban érkezik. Nem egy előrecsomagolt, kész dolgot kapunk, amelyet csak el kell fogyasztani. Hanem egy olyan folyamatról beszélünk, amelyben mindenkinek van feladata, amelyben mindenkinek vagy ügye az Istennel, amelynek elkészítéséhez mindenki egyéni és egyedi úton hozzá tud járulni. A megváltás ajándékait nem felélni, hanem megélni kell! A feladataink során pedig ne a teljesítés, hanem a kiteljesedés legyen a cél!
Az egyetemi lelkészség vasárnapi szentmiséjének teljes elmélkedését itt hallgathatjátok meg: