Július 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus munkásokat hív aratásába, és hatalmat ad nekik az evangélium hirdetésére. Aki befogadja őket, Isten békéjét kapja jutalmul. Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia …

Július 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Június 23.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Mindnyájan ettek és jóllaktak a csodálatos kenyérből. Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt …

Június 23.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Június 02.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus elbúcsúzik tanítványaitól, megáldja őket, és visszatér a mennybe. Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.” Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel …

Június 02.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Május 26.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek. Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a …

Május 26.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Május 19.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Abban az időben amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35 A szentmisén elhangzott elmélkedést itt hallhatjátok:

Május 19.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Május 12.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Juhaimnak örök életet adok. Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,27-30 A szentmisén elhangzott elmélkedést itt hallhatjátok:

Május 12.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Azért vagyok, hogy másoknak jó legyen!

Nem, nem és nem! – ezzel a felütéssel indította elmélkedését Markovics Balázs atya, aki május 5-én, vasárnap este egyetemisták és fiatalok számára mutatott be szentmisét a Megtestesülés templomban. Mire gondolt? A nemet mondások sorozatával arra hívta fel a figyelmet, hogy egyszerre jelenik meg életünkben az emberi nem és Istennek az igenje. Ezzel a két pólussal világított rá életünknek azon helyzeteire, amelyeket csak egy szemszögből vagyunk hajlandóak vizsgálni: gyakran élünk a „majd, amit én elgondolok” és a „majd én tudom” vezérelte felfogással. Ezzel a felfogással párhuzamban azonban Isten megváltó műve is működik. Figyelünk-e Isten igenjére? Találkozik-e az emberi nem és a …

Azért vagyok, hogy másoknak jó legyen! Tovább

Április 28.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Nyolc nap múlva eljött Jézus. Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A …

Április 28.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt…”

Húsvét vasárnapján Németh István atya mutatta be a szentmisét a fiatalok számára, aki egy nagyon világos, egyszerű, de annál mélyebb üzenetet fogalmazott meg: Minden embernek a világban van álma, mindenki el akar érni valamit és mindenkinek van terve. Ezekhez pedig hit szükséges: muszáj elhinni, hogy ezek az álmok jók, megvalósíthatók és van értelmük, ahogy az életünknek is van értelme. Ha nem látjuk az életünk értelmét, akkor az álmainkért való küzdés is feleslegessé válik.  Ezt az értelmet pedig a húsvétból merítjük: húsvét a garancia arra, hogy jó irányba haladunk. A garancia arra, hogy feltámadunk korlátjainkból, bezárkózottságunkból és a halálból. Csak úgy …

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt…” Tovább

Április 14.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Lukács szerint Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Amint elérkezett az óra, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, …

Április 14.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább