
VI. Fides et Ratio – Hit és Értelem Konferencia beszámoló
A Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium idén hatodik alkalommal rendezte meg Hit és Értelem tudományos konferenciáját. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés övezte a Szakkollégium hagyományossá vált rendezvényét. A konferencia két részből állt. A délelőtt folyamán meghívott vendégelőadók mutatták be munkájukat a plenáris szekcióban, míg délután a Debreceni Egyetem különböző szakjairól érkezett hallgatók tartottak előadást két szekcióban. A konferenciát Márta László, a Szakkollégium igazgatója nyitotta meg Ferenc pápa tudományról szóló gondolatával: „Amikor tudományról van szó, rögtön arra az emberi képességre gondolunk, amelynek célja, hogy egyre jobban megismerjük a bennünket körülvevő valóságot és a természet törvényeit. A tudomány a …
VI. Fides et Ratio – Hit és Értelem Konferencia beszámoló Tovább