Találkozzunk kedd esténként!

Március 19-én, kedden ismét várjuk az egyetemistákat a Szent László Szakkollégiumba. 19 órakor közös szentmisével kezdünk a kápolnában, majd kötetlen beszélgetéssel folytatjuk a hit és a fiatalok életének mindennapi és nem mindennapi kérdéseivel kapcsolatban! A múltheti alkalomról ebben a bejegyzésünkben olvashattok: Isten eltalál, provokál és felszólít! Az estéhez bármikor be lehet csatlakozni! A később érkezőket is örömmel látjuk! A kapunál bátran csengessetek vagy hívjatok bennünket ezen a telefonszámon: +36 30 998 1425. Gyertek! Várunk benneteket!

Találkozzunk kedd esténként! Tovább

Krisztus feloldja bennünk a kudarcok feszültségét!

Elindultunk a nagyböjt útján, és lehet, hogy már túl vagyunk az első csalódásokon, az első fogadalmainkon, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy azt terveztük. Újra és újra megéljük a gyengeségeket, a kísértéseket. De Krisztus ezt a feszültséget is feloldja bennünk és megerősíti a mindennapjainkat. Ezzel a lelkülettel szólítunk meg benneteket nagyböjt második vasárnapján, és hívunk titeket a jó cselekedetekre, a kimozdulásra a kényelemből, az önismeretre és az Isten-kapcsolat mélyebb megélésére! Íme újabb három tipp erre a hétre, hogy neki feszüljünk és ismét felfedezzük a hétköznapok valóságát, Isten jelenlétét az apró tettekben és pillanatokban: Jövőhéten ismét folytatjuk!

Krisztus feloldja bennünk a kudarcok feszültségét! Tovább

Isten mindenkinek akkora keresztet ad, amekkorát hordozni tud?

Fiatalok keresztútjára várjuk az egyetemistákat március 22-én, a 18 órai szentmisét követően a Megtestesülés Templomba! Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja. Mielőtt elküldte volna, mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette. Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se legyen nehezebb a kelleténél. Azután megáldotta szent nevével, …

Isten mindenkinek akkora keresztet ad, amekkorát hordozni tud? Tovább

Programajánló egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek

Várjuk az egyetemistákat és fiatal felnőtteket szerdán este a Megtestesülés Templomban! 18 órától szentmisét mutat be Törő András, egyetemi lelkész. Ezt követően beszélgetéssel folytatjuk a plébánián, ahol Ferenc pápa nagyböjti üzenetére tekintünk rá, melynek központi gondolata: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását”. „…többé-kevésbé tudatosan abból indulunk ki, hogy mindent a magunk kedve szerint használhatunk. Emiatt eluralkodik a mértéktelenség, és az így kialakuló életmódunkkal túllépünk azokon a határokon, amelyek tiszteletben tartását ember voltunk és a természet maga is megkívánná… Ha nem adjuk át magunkat újra és újra a húsvéti ünnepnek, és nem tartjuk szemünk előtt a feltámadást mint célt, …

Programajánló egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek Tovább

Isten eltalál, provokál és felszólít!

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok! kezdetű apostoli buzdítása adta a keddi, egyetemistáknak szóló találkozó beszélgetésének vezérfonalát. Törő András, egyetemi lelkész abban erősítette meg a fiatalokat, hogy legyenek radikális keresztények. Ez azt jelenti, hogy ne csak megszokásból éljük a vallásos életünket: a kereszténység ugyanis komoly tudatosságot igényel. A vallásos aktivitás lehet kisebb vagy nagyobb, de a lényeges az, hogy élő valóságra épüljön. Arra az élő valóságra, amely abban összpontosul, hogy Isten emberré lett. Ettől olyan valóságos és megfogható a kereszténységünk: Krisztus számára ez egy nyitott tárgyalás. A kísértés, a negyven napnyi pusztaság, a böjt pedig ennek a valóságnak a legelemibb, zsigerekig …

Isten eltalál, provokál és felszólít! Tovább

Március 10.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, és ott megkísértette a sátán. Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok …

Március 10.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Töltsd meg az estéd tartalommal!

Március 12-én, kedden ismét várjuk az egyetemistákat a Szent László Szakkollégiumba. 19 órakor közös szentmisével kezdünk a kápolnában, majd kötetlen beszélgetéssel folytatjuk a hit és a fiatalok életének mindennapi és nem mindennapi kérdéseivel kapcsolatban! Az estéhez bármikor be lehet csatlakozni! A később érkezőket is örömmel látjuk! A kapunál bátran csengessetek vagy hívjatok bennünket ezen a telefonszámon: +36 30 998 1425. Gyertek! Várunk benneteket!

Töltsd meg az estéd tartalommal! Tovább

A szentmise nem egy tanítás, hanem kapcsolódási pont Istennel

„Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.” (MTörv 26,4-10) Ezt hallottunk a vasárnapi olvasmányban, és valóban: ezen a napon az egyetemi lelkészség első termését hozta az Úr elé. Annak a földnek az első termését, amelyet azért műveltek és készítettek elő, hogy az egyetemisták közös szentmisében éljék meg az Istennel való találkozást. A szentmise nem egy tanítás, hanem kapcsolódási pont Istennel. – erre hívta meg a fiatalokat Törő András atya, egyetemi lelkész. Elmélkedésében a nagyböjt központi üzenetére hívta fel a figyelmet, arra a negyven napnyi pusztaságra, amely próbatétel: életünk próbája. Ahhoz, hogy a pusztaságban, …

A szentmise nem egy tanítás, hanem kapcsolódási pont Istennel Tovább

Nem csak a szorgalmi, hanem a böjti időszak is elkezdődött!

Hogyan találkozik a szorgalmi és a böjti időszak? A szorgalmi időszak kifejezésben felfedezzük a szorgalmas szót, amely arra irányítja figyelmünket, hogy legyünk igyekvők a tanulásban, szorgalmas magatartással és kitartó hozzáállással haladjunk a vizsgák időszaka felé. Arra hívunk most benneteket, hogy legyünk a hitben is szorgalmasak. Vállaljuk a böjti igyekezetet és kihívást, hogy majd az alkalmas időben jól teljesítsünk életünk nagy vizsgáján, az Istennel való találkozás vizsgáján! A nagyböjt célja, hogy próbára tegyük önmagunkat, és a próbatételeken keresztül találkozzunk Istennel. Számos kihívás létezik, de minden böjti kihívás célja, hogy Istenre figyeljünk. Minden hétre készítettünk néhány útravalót, amely abban segít, hogy a …

Nem csak a szorgalmi, hanem a böjti időszak is elkezdődött! Tovább

„A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

Te se hagyd ki, MI SE fogjuk! 2019. március 10-től minden vasárnap 19:30-kor szentmisére, majd kötetlen beszélgetésre hívjuk (nem csak) az egyetemistákat a Megtestesülés Templomba! Bátorítunk mindenkit egy közös találkozásra Istennel, önmagunkkal és társainkkal!  Törő András atya szavaival buzdítunk minden egyetemistát:   „A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

„A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!” Tovább