Aki énekel, kétszeresen imádkozik!

A vasárnap esti szentmisére Szent Ágoston gondolatával hívunk mindenkit szeretettel, miszerint: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik!” A zenei szolgálatban ismét a Dalárda Együttessel találkozhatunk, akik a mai modern világunkban is elénk hozzák a zene értékét, és azt, hogy az örömteli, közös éneklésnek igazán fontos szerepe van az Isten-kapcsolat elmélyítésében, a jelenlétben és a közösségformálásban. A Dalárda csapatával az elkövetkezendő időszakban az alábbi időpontokban és helyszíneken találkozhattok: 05.05. vasárnap 18:00 Szent Anna székesegyház – szentmise 05.12. vasárnap 9:30 Szent László templom – szentmise Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

Aki énekel, kétszeresen imádkozik! Tovább

Isten jelenléte a kis lépésekben

A nagyböjti készületben igyekeztünk azokra az apró cselekedetekre, jó tettekre figyelni, amelyben felfedezhetjük keresztény valóságunkat és Isten jelenlétét az egyetemista hétköznapokban: Érkezz időben! Mosolyogj a folyosón! Imádkozz a hivatásodért! Sétálj a természetben! Ébredj fel időben, és mondj el egy imát! Hívd fel egy családtagod, és kérdezd meg, hogy van! Merj kérdezni a tanórákon! Tedd rendbe a környezeted! Imádkozz azokért, akikkel találkozol! Figyelj a jelenlétre! Adj minden nap hálát valamiért! Ne panaszkodj! Figyelj a csendre! Tedd fel a kérdést: a helyemen vagyok? Ne pazarolj!   A nagyheti készületben, a húsvéti ünnepben és azt követően is arra hívunk benneteket, hogy ezekben a …

Isten jelenléte a kis lépésekben Tovább

Hídépítők a hit és tudomány között

A II. Fides et Ratio – Hit és Értelem multidiszciplináris konferenciát rendezték meg 2019. április 13-án a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban, melynek fővédnöke Palánki Ferenc megyéspüspök volt. A konferenciára olyan szakemberek jelentkeztek, akik elkötelezettek a tudományos kutatásaik bemutatására vallási közegben. A rendezvény célja, hogy különböző szakterületek szólaljanak meg, éppen ezért a szakkollégium egy rendkívül sokrétű, változatos és témákban gazdag találkozásnak adott otthont. Törő András, a szakkollégium igazgatója arra világított rá, hogy mindnyájan a tudományos élet színterén élünk és mozgunk, és ugyanennek a valóságnak a része a hit is. A tudomány és a hit egy olyan kölcsönös viszonyban állnak egymással, …

Hídépítők a hit és tudomány között Tovább

Április 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt …

Április 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege Tovább

Ne fáradjunk bele a tenni akarásba!

A nagyböjti készületben érdemes rátekinteni az elmúlt vasárnapi olvasmány és szentlecke szavaira: „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok?” (Iz 43,18) …elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé..” (Fil 3,13-14) Ezek a sorok arra hívnak bennünket, hogy ne fáradjunk bele a tenni akarásba, ne fáradjunk bele az embertársaink iránti szeretetbe és az Istennel való folyamatos találkozásba! Vegyük észre Isten működését a saját személyes életünkben: Ő minden nap újat mutat számunkra, Őt akkor …

Ne fáradjunk bele a tenni akarásba! Tovább

Szentmise. Találkozás. Beszélgetés.

Április 09-én, kedden ismét várjuk az egyetemistákat a Szent László Szakkollégiumba. 19 órakor közös szentmisével kezdünk a kápolnában, majd kötetlen beszélgetéssel folytatjuk a hit és a fiatalok életének mindennapi és nem mindennapi kérdéseivel kapcsolatban! A nagyböjti készület jegyében, a ma esti témánk a megváltás. Az estéhez bármikor be lehet csatlakozni! A később érkezőket is örömmel látjuk! A kapunál bátran csengessetek vagy hívjatok bennünket ezen a telefonszámon: +36 30 998 1425. Gyertek! Várunk benneteket!

Szentmise. Találkozás. Beszélgetés. Tovább

Vigyázz! Kész! Nagymaros!

Miért vannak veszteségek az életben? Miért olyan nehéz az elengedés? Hogyan lábaljak ki a nehézségből? Mi a bűnbánat szerepe? Van-e lehetőség a továbblépésre, és mi ehhez a megoldás? Te is biztosan feltetted már ezeket a kérdéseket egy-egy élethelyzetben. Fontos ilyenkor tudatosítani, hogy Isten jelen akar lenni a hétköznapjainkban: örömeinkben és veszteségeinkben is! Ennek a valóságnak a megtapasztalására hívunk benneteket 2019. május 18-án Nagymarosra! A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Megtestesülés Plébánia közös utazást szervez a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, ahová várjuk az egyetemistákat és minden érdeklődő fiatalt! A találkozón számos élményben, találkozásban, kérdésben és válaszban lehet részed. Ezeket segítik …

Vigyázz! Kész! Nagymaros! Tovább

Az Isten-gyermekség feladat és felelősség!

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke mutatott be szentmisét egyetemisták számára. A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség (DElelkes), Törő András püspöki titkár vezetésével 2019 márciusától minden vasárnap, 19:30-kor várja a fiatalokat a debreceni Megtestesülés templomban, hogy együtt legyenek jelen a szentmisén, ezt követően pedig találkozzanak és tartalommal töltsék meg estéjüket egy közösen megélt beszélgetésen keresztül. „Az a tény, hogy Isten gyermekei vagyunk feladatot, felelősséget ró ránk!” Palánki Ferenc megyéspüspök ezzel a felszólítással billentette ki az egyetemista fiatalokat a mai világ diktálta kényelemből. A szentmise elmélkedésében kifejtette, hogy a feladatunk abban áll, hogy Isten-gyermekségünkben növekedjünk. …

Az Isten-gyermekség feladat és felelősség! Tovább

A nagyböjt és a lelkigyakorlat találkozása

Nem a lelkiismeretünk a kapu Istenhez, hanem a lelkünk és a jelenlétünk. Ezt a felismerést és a lelkünkkel való tudatos foglalkozást segítik a lelkigyakorlatok, ahol Isten arra hív bennünket, hogy figyeljünk önmagunkra, keresztjeinkre és a lehetőségekre, amelyek által Ő be akar lépni az életünkbe. A nagyböjti időszak segít megkülönböztetni igényeinket, vágyainkat, felfedezni valódi feladatainkat, rátekinteni a sikerekre és a nehézségekre, kilépni a komfort- és kudarcmentes zónánkból, hogy tovább fejlődjünk és tapasztaljuk az élet ízét. Április 10-11-12-én, 18 órától a Megtestesülés Templomban a nagyböjt és a lelkigyakorlat találkozására hívunk benneteket. Az esti szentmisék elmélkedései abban vezetnek, hogy Isten valóssá váljon életünkben: …

A nagyböjt és a lelkigyakorlat találkozása Tovább

Isten soha nem lép sztrájkba!

Isten nem unja meg a világot és nem lép sztrájkba! Isten nem vonul háttérbe a bűneink miatt, hanem tovább foglalkozik velünk: bizalmat szavaz, a kezünkbe adja lehetőséget és mindent elkövet azért, hogy kapcsolatba kerüljön velünk. A kudarcok után pedig újabb és újabb lehetőséget ad, mert irgalma a végletekig terjed. Keresztény életünk erkölcsi törvényei gátként őrzik az életünket. Ezek a törvények nem korlátok, hanem vezetnek bennünket az úton. Amikor ezt a gátat átszakítjuk, Isten nem ítél el bennünket, hanem mi mondunk nemet az Ő szeretetére. Ha kilépünk a szeretetéből, Isten az újrakezdés lehetőségével siet a segítségünkre. A böjti időszak rávilágít arra, …

Isten soha nem lép sztrájkba! Tovább