Április 07.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt …

Tovább

Az Isten-gyermekség feladat és felelősség!

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke mutatott be szentmisét egyetemisták számára. A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség (DElelkes), Törő András püspöki titkár vezetésével 2019 márciusától minden vasárnap, 19:30-kor várja a fiatalokat a debreceni Megtestesülés templomban, hogy együtt legyenek jelen a szentmisén, ezt követően pedig találkozzanak és tartalommal töltsék meg estéjüket egy közösen megélt beszélgetésen keresztül. “Az a tény, hogy Isten gyermekei vagyunk feladatot, felelősséget ró ránk!” Palánki Ferenc megyéspüspök ezzel a felszólítással billentette ki az egyetemista fiatalokat a mai világ diktálta kényelemből. A szentmise elmélkedésében kifejtette, hogy a feladatunk abban áll, hogy Isten-gyermekségünkben növekedjünk. …

Tovább

A nagyböjt és a lelkigyakorlat találkozása

Nem a lelkiismeretünk a kapu Istenhez, hanem a lelkünk és a jelenlétünk. Ezt a felismerést és a lelkünkkel való tudatos foglalkozást segítik a lelkigyakorlatok, ahol Isten arra hív bennünket, hogy figyeljünk önmagunkra, keresztjeinkre és a lehetőségekre, amelyek által Ő be akar lépni az életünkbe. A nagyböjti időszak segít megkülönböztetni igényeinket, vágyainkat, felfedezni valódi feladatainkat, rátekinteni a sikerekre és a nehézségekre, kilépni a komfort- és kudarcmentes zónánkból, hogy tovább fejlődjünk és tapasztaljuk az élet ízét. Április 10-11-12-én, 18 órától a Megtestesülés Templomban a nagyböjt és a lelkigyakorlat találkozására hívunk benneteket. Az esti szentmisék elmélkedései abban vezetnek, hogy Isten valóssá váljon életünkben: …

Tovább

Március 24.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp …

Tovább

Vasárnap este? Találkozás, szentmise, Dalárda.

2019 márciusától minden vasárnap 19:30-tól szentmisére hívjuk (nem csak) az egyetemistákat a Megtestesülés Templomba! Örömmel hirdetjük, hogy március 24-én a zenei szolgálatot a Dalárda együttes vezeti. A Dalárda a Szent Anna Székesegyház családos énekes közössége. A társulat magját néhány keresztény család alkotja, akiknek ismeretsége és barátsága még gyerekként kezdődött és igazi közösséggé nemesedett. A Dalárda példaértékű, generációkat összekovácsoló, lendületes és vidám közösségének hangja már Ferenc pápa fülébe is eljutott: 2018 őszén Palánki Ferenc püspök atya az együttes egyik albumát ajándékozta Ferenc pápának. forrás: dnyem.hu Várunk mindenkit szeretettel vasárnap este!  

Tovább

Március 17.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Míg Jézus imádkozott, arca teljesen megváltozott. Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, …

Tovább

Március 10.: szentmise egyetemistáknak (is) – prédikáció szövege

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, és ott megkísértette a sátán. Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok …

Tovább

A szentmise nem egy tanítás, hanem kapcsolódási pont Istennel

“Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.” (MTörv 26,4-10) Ezt hallottunk a vasárnapi olvasmányban, és valóban: ezen a napon az egyetemi lelkészség első termését hozta az Úr elé. Annak a földnek az első termését, amelyet azért műveltek és készítettek elő, hogy az egyetemisták közös szentmisében éljék meg az Istennel való találkozást. A szentmise nem egy tanítás, hanem kapcsolódási pont Istennel. – erre hívta meg a fiatalokat Törő András atya, egyetemi lelkész. Elmélkedésében a nagyböjt központi üzenetére hívta fel a figyelmet, arra a negyven napnyi pusztaságra, amely próbatétel: életünk próbája. Ahhoz, hogy a pusztaságban, …

Tovább

“A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

Te se hagyd ki, MI SE fogjuk! 2019. március 10-től minden vasárnap 19:30-kor szentmisére, majd kötetlen beszélgetésre hívjuk (nem csak) az egyetemistákat a Megtestesülés Templomba! Bátorítunk mindenkit egy közös találkozásra Istennel, önmagunkkal és társainkkal!  Törő András atya szavaival buzdítunk minden egyetemistát:   “A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

Tovább

Szentmisére hívjuk az egyetemistákat Hamvazószerdán!

Hamvazószerdán, március 6-án veszi kezdetét a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt. Mindenkit bátorítunk ennek az időszaknak a tudatos megélésére! Találkozzunk ezen a napon, 18:00 órakor a Megtestesülés Templomban, majd ezt követően egy kötetlen beszélgetés keretében a plébánián! Ferenc pápa nagyböjti üzenetében így fogalmaz: „Böjtölni annyit tesz, mint megváltoztatni magatartásunkat embertársainkkal és a teremtményekkel szemben: attól a kísértéstől, hogy mindent „elnyeljünk”, eljutunk az arra való alkalmasságig, hogy szeretetből szenvedjünk, ami szívünk ürességét tudja betölteni. Imádkozni nem más, mint megtanulni lemondani a bálványimádásról és az egónk önelégültségéről, és beismerni, hogy szükségünk van az Úrra és az ő irgalmára. Az alamizsnálkodás annyit tesz, mint …

Tovább