„A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

Te se hagyd ki, MI SE fogjuk! 2019. március 10-től minden vasárnap 19:30-kor szentmisére, majd kötetlen beszélgetésre hívjuk (nem csak) az egyetemistákat a Megtestesülés Templomba! Bátorítunk mindenkit egy közös találkozásra Istennel, önmagunkkal és társainkkal!  Törő András atya szavaival buzdítunk minden egyetemistát:   „A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!”

„A közös szentmisék nem elvesznek a fiatal idejéből és életéből, hanem betöltik azt!” Tovább

Iktassuk ki a szükségtelent életünkből!

Törő András, püspöki titkár és egyetemi lelkész az Erőnk Forrása, történelmi egyházak műsorának adott interjút, ahol a Debreceni Katolikus Bálról, a nagyböjti időszakról és a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség munkájáról beszélt. „Életünk dinamikájához hozzá tartozik, hogy vannak olyan szükségtelen dolgok, amelyeket ki kell iktatni, mert gátat szabnak Isten kegyelmének. Vannak pedig olyan, lényeges mozzanatok, életünk nagy kérdési, amelyekre rá kell tekintenünk. Ezáltal az időnk nem csak eltelik, hanem betelik.” A beszélgetésben Törő András atya a böjt kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy életünk jelentős eseményei a hétköznapokban történnek. A hétköznapok azok az időszakok, amikor az ember tud építkezni …

Iktassuk ki a szükségtelent életünkből! Tovább

Istent nem küldhetjük nyugdíjba, és nem zárhatjuk múzeumba!

Törő András, egyetemi lelkész mutatott be szentmisét hamvazószerdán a Megtestesülés Templomban, amelyen az egyetemistákat és a fiatalokat is megszólította. Elmélkedésében a nagyböjti készület és a keresztény mindennapok egyik lényeges útravalóját fogalmazta meg: „Isten célja nem az, hogy strigulázza a bűneinket egy nagy könyvben, hanem, hogy találkozzon velünk! Találkozzon, azért hogy életünk legyen!” A szentmisét követően kötetlen beszélgetésre került sor a plébánián, ahol Ferenc pápa nagyböjti üzenetének tükrében a következőket fogalmazta meg: „A nagyböjt felhívja a figyelmet arra, hogy ne kényelmesedjünk bele az adott élethelyzetünkbe. A komfort zónánkon belül hajlamosak vagyunk uralkodni a teendők felett, önmagunkat pótolhatatlannak titulálva gondoskodni mindenről. Miközben …

Istent nem küldhetjük nyugdíjba, és nem zárhatjuk múzeumba! Tovább

Szentmisére hívjuk az egyetemistákat Hamvazószerdán!

Hamvazószerdán, március 6-án veszi kezdetét a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt. Mindenkit bátorítunk ennek az időszaknak a tudatos megélésére! Találkozzunk ezen a napon, 18:00 órakor a Megtestesülés Templomban, majd ezt követően egy kötetlen beszélgetés keretében a plébánián! Ferenc pápa nagyböjti üzenetében így fogalmaz: „Böjtölni annyit tesz, mint megváltoztatni magatartásunkat embertársainkkal és a teremtményekkel szemben: attól a kísértéstől, hogy mindent „elnyeljünk”, eljutunk az arra való alkalmasságig, hogy szeretetből szenvedjünk, ami szívünk ürességét tudja betölteni. Imádkozni nem más, mint megtanulni lemondani a bálványimádásról és az egónk önelégültségéről, és beismerni, hogy szükségünk van az Úrra és az ő irgalmára. Az alamizsnálkodás annyit tesz, mint …

Szentmisére hívjuk az egyetemistákat Hamvazószerdán! Tovább

Isten nem szokott ki- és beköltözködni, szeretete és jelenléte állandó!

Március 2-án folytatódott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület a Megtestesülés Templomban. Ez alkalommal a fiatalok és leendő bérmálkozók szemüvegén keresztül figyeltük az Oltáriszentség titkát. A program az isteni irgalmasság rózsafüzérének imádságában mélyülve kezdődött. Miután nem csak testben, hanem lélekben is megérkeztek a résztvevők, Béri Renátó kármelita szerzetes gondolatait hallhattuk, aki világos, lendületes és a fiatalok számára is befogadható módon tett tanúságot. Vezérgondolatában Isten jelenlétét hangsúlyozta, amelyről egy fontos ismertetőt fogalmazott meg: Isten jelenléte állandó, nem csökken és növekszik annak a függvényében, hogy hogyan viselkedünk, mennyi érdemet szerzünk vagy mennyi rossz döntést hozunk. Isten jelenléte nem olyan, mint a …

Isten nem szokott ki- és beköltözködni, szeretete és jelenléte állandó! Tovább