Találkozzunk a KELET-en!

2023. február 10-12. között Debrecenben kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója (KELET). A világjárvány okozta korlátozások miatt az elmúlt két évben nem tudták megrendezni a már nagy hagyományoknak örvendő országos találkozót, ez alkalommal azonban a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium, valamint a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium közös szervezésében megvalósulhat a találkozó. A programról, KELET idei üzenetéről Dr. Törő András országos katolikus egyetemi lelkészi referens, a találkozó főszervezője számol be számunkra: A KELET egy kitűnő találkozási pont azon egyetemista fiatalok számára, akik az országban, illetve a határon túl működő valamely katolikus …

Találkozzunk a KELET-en! Tovább

Adventi lelkigyakorlatra hívunk

December 8-án, csütörtökön az egyetemi lelkészség és a Megtestesülés Plébánia lelkigyakorlatára hívunk. 18 órától szentmisét mutat be Németh István atya, aki elmélkedésivel vezet bennünket az adventi készületben. A szentmisét követően szentségimádást tartunk, amelyet csendes percek, imádságok, rövid elmélkedések, ifjúsági énekek kísérnek. A lelkigyakorlat alatt folyamatos lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére. Az este programjába 18 és 20 óra között bármikor be lehet csatlakozni, akár csak néhány perc erejéig is.  Várunk szeretettel! Ne felejtsük el, hogy a készület és a várakozás az ünnep fontos része, de ebből csak annyi lesz a miénk, amennyit készek vagyunk befogadni!

Adventi lelkigyakorlatra hívunk Tovább

Hogyan kapcsolódj be az adventi készületbe?

Hogyan tudsz bekapcsolódni az egyetemi lelkészség adventi készületébe? Idén is készítettünk egy adventi füzetet, amelyben naponta hozunk elétek útravalókat. Mire hívunk benneteket ebben a füzetben? Mi, emberek sokféleképpen gondolkodunk. gyakran előfordul, hogy ugyanarról a dologról beszélünk, de az mégis mást és mást jelent mindenki számára. Ebben az adventi időszakban arra hívunk meg, hogy egy olyan dologról elmélkedjünk, amely alapjaiban határozza meg azt, hogyan éljük a mindennapjainkat: a kereszténységről. Lehet, hogy tisztában vagyunk a kereszténység fogalmával, de a személyes érzéseink és gondolataink, az egyéni gyakorlataink és élményeink már nem a papírforma szerint alakulnak. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő napok adventi gondolatai …

Hogyan kapcsolódj be az adventi készületbe? Tovább

„Megvan az ideje a nevetésnek… és megvan az ideje a táncnak”

Október 4-én, kedden este táncházba hív a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium közössége! A kollégium hagyományos őszi programja a Táncház, melynek célja, hogy a kollégium megnyissa kapuit valamennyi egyetemi hallgató számára. A találkozás által betekintést kapunk a szakkollégium életébe, amely a hit, a szakma és a közösség értékének hármasára épít. A tánc öröme és elevensége pedig arra hív, hogy megismerjük a hitélet, az egyház élő és fiatal valóságát, amelyben mindenkinek helye van. A Táncház programja: 18:30 kapunyitás 19:00 köszöntő és táncoktatás a Debreceni Hajdú Táncegyüttes közreműködésével 21:00 kötetlen mulatság A rendezvényre a belépés ingyenes, nem kötött regisztrációhoz. Az este folyamán …

„Megvan az ideje a nevetésnek… és megvan az ideje a táncnak” Tovább

Találkozásaink az őszi félévben

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a 2022/23-as tanév őszi félévében is örömmel hívja az egyetemistákat és fiatal felnőtteket találkozásokra, beszélgetésekre. Mikor, hol és mivel várunk benneteket? LELKÉSZSÉGI SZABADEGYETEM: október és november hónapban minden szerdán 19 órakor tartjuk alkalmainkat, melyek témája: Találkozás a kereszténységgel. Kiket hívunk ezekre alkalmakra? Várunk minden gyakorló keresztény, illetve útkereső fiatalt, akik többet szeretnének tudni a kereszténységről. Hisszük, hogy függetlenül attól, hogy a hitélet mely lépcsőjén áll valaki, vannak benne megválaszolatlan kérdések vagy hiányos ismeretek. Hívunk továbbá minden olyan érdeklődőt, aki a keresztelkedés, elsőáldozás vagy bérmálkozás előtt áll, és szeretné elkezdeni az erre való készületet. FIATAL …

Találkozásaink az őszi félévben Tovább

Országos zarándoklat egyetemistáknak

Az országos katolikus egyetemi lelkészi referatúra 2022. szeptember 24-25. között zarándoklatot szervez egyetemisták számára Mátraverebély-Szentkútra, amelyre szeretettel várja az ország valamennyi felsőoktatási intézményében tanuló egyetemi hallgatóját, az egyetemi lelkészségek közösségeinek tagjait, vezetőit és szolgálattevőit. Az egyetemista időszak egy sajátos életszakasz, ezért fontos, hogy megrendezésre kerüljenek olyan alkalmak, ahol a fiatalok, illetve az egyetemi lelkészségek közösségeinek tagjai és vezetői megtalálhatják a kapcsolódási pontokat, építkezhetnek egymás tapasztalataiból, és megerősödhetnek abban, hogy gyakorló keresztényként milyen feladataik vannak. A zarándoklatnak két kiemelt célja van. Egyrészt a közösségi élmény megélése, a lelki növekedés, az imádságos lelkületben való elmélyülés, az értékek továbbadása és az egyházhoz való …

Országos zarándoklat egyetemistáknak Tovább

Szeptembertől ismét várunk a programjainkon!

A 2022/23-as tanévben is számos programra hív a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség. Az eseményeinkről, találkozásinkról a honlapunkon és a Facebook oldalunkon megtaláltok minden tudnivalót! Kövessetek bennünket és tartsatok velünk ebben a tanévben is! Az első találkozás, amelyre hívunk benneteket a lelkészség Veni Sancte tanévnyitó szentmiséje: várunk szeptember 4-én 19:30-tól a Megtestesülés Plébánián! Ezt követően pedig a korábbiakhoz hasonlóan, minden vasárnap várunk ebben az időpontban, hogy találkozzunk egymással, önmagunkkal és Istennel! Amennyiben bármilyen kérdésetek van, forduljatok hozzánk bátran a delelkes@dnyem.hu e-mail címen! Áldott évkezdést kívánunk mindenkinek!

Szeptembertől ismét várunk a programjainkon! Tovább

III. Fides et Ratio – Hit és Értelem konferencia

A Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium idén harmadik alkalommal szervezi meg a Fides et Ratio – Hit és Értelem multidiszciplináris konferenciáját, melynek célja a közös felismerés, hogy mindnyájan a tudományos élet színterén élünk és mozgunk, és ugyanennek a valóságnak a részese hitünk is. A tudomány és a hit egy olyan kölcsönös viszonyban állnak egymással, amely megadja a lehetőséget arra, hogy egymásból táplálkozzon a két terület, a közös valóság. A konferencia helyszíne és időpontja: 2022. május 06. 10:00 Szent László Katolikus Szakkollégium (4028 Debrecen, Simonyi u. 38.) A konferencián különböző szakterületekről érkező előadók aktuális kutatási témái kerülnek bemutatásra. A délelőtt folyamán …

III. Fides et Ratio – Hit és Értelem konferencia Tovább

Nagyböjti lelkinapra hívunk!

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája nagyböjti lelkinapot szervez középiskolások és egyetemisták számára, amelynek keretében gyalogos zarándoklatot tartunk Nyíregyháza területén, hét helyszínt érintve.  A program részletei: időpont: 2022. március 19. gyülekező helye és ideje: Szent Antal-kápolna (4400 Nyíregyháza, Vasgyár utca 1.) 09:00 órakor a zarándoklat útvonala: 1. Szent Antal-kápolna (gyülekezés) 2. Kertvárosi Plébánia  3. Városi Köztemető 4. Jósavárosi Plébánia (ebéd) 5. Örökösföldi templom 6. Borbányai Plébánia 7. Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház (záró szentmise) A részvételnek nincs felmerülő költsége, azonban a program regisztrációhoz kötött, mivel ebédet biztosítunk. A jelentkezést e-mail formájában szükséges elküldeni az ifjusag.dnyem@gmail.com címre március 13-ig (elegendő a nevet és az életkort megadni, illetve …

Nagyböjti lelkinapra hívunk! Tovább

Adventi készület az egyetemi lelkészségnél

Hogyan tudsz bekapcsolódni az egyetemi lelkészség adventi készületébe? Íme néhány találkozási pont: Idén is készítettünk egy adventi füzetet, amelyben naponta hozunk elétek útravalókat. Mire hívunk benneteket ebben a füzetben? A történelemnek talán még egyetlen korszakában sem foglalkoztatta ennyire az embereket a béke, a szeretet és a szabadság kérdése, mint manapság. Az eredmény azonban megdöbbentő: mintha egyre távolabb kerülnénk ezektől a fogalmaktól. Pedig elegendő volna Krisztusra tekintenünk. Szavaiban, tetteiben és életpéldájában tökéletesen megmutatkozik a béke, a szeretet, a szabadság. Krisztus meghatározott korban és helyen élt, de példáját bárhol és bármikor követni lehet. Életmódja és jelleme elénk tárja az ember teljességét, azt, …

Adventi készület az egyetemi lelkészségnél Tovább